|
IVÁNKA CSABA színész-rendező, (Budapest 1948. április 17 - 1996. június 4. - Szülei: Ivánka Károly és Lukács Vilma. Testvérei: Ivánka Károly és Ivánka Mária. Felesége: Bartos Zsóka. Gyermekei: Zsófia 1975. és Vince 1977.) A Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán 1973-ban végzett Vámos László növendékeként. A színházrendező szakon Ádám Ottó tanítványa volt, ahol 1987-ben fejezte be tanulmányait. Pályája 1973-ban a Bartók Színházban indul. 1974-től 1981-ig a Székely Gábor, Schwajda György majd Kerényi Imre, végül Paál István vezette Szolnoki Szigligeti Színház művésze. Vendégként dolgozott a Radnóti Színpadon, az Arany János Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Katona József Színházban és a Madách Színházban. 1982-től a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Vámos László, Kerényi Imre, Csiszár Imre, Sík Ferenc, Iglódi István rendezéseiben játszott, s később rendezett.
Kitüntetései:
RAJZ JÁNOS-DÍJ 1986, JÁSZAI MARI-DÍJ 1988, TAMÁSI ÁRON-DÍJ 1995.
Művészi munkájára nagyfokú igényesség, elmélyültség volt jellemző, amely szerencsésen párosult az új iránti fogékonysággal, integrációs képességekkel, kreatív sugallatokkal, esztétikai - etikai tartással, s feddhetetlen emberséggel. - Sokirányú tehetsége alkalmassá tette hatalmas prózai szerepek elmélyült megformálására, s nagy énektudást igénylő kimagasló zenés színházi alakításokra egyaránt. - A színház egésze érdekelte, ezt jelzik dramaturgiai munkái, s mindenekelőtt igazi alkotóközösségeket teremtő rendezései.
 Nagy ívűnek ígérkező művészi pályáját törte derékba tragikusan fiatalon, 48 éves korában bekövetkezett halála.1996. június 13-án, nagy részvét mellett, több százan kísérték utolsó útjára Ivánka Csabát, a Nemzeti Színház fiatalon elhunyt, nagytehetségű színész-rendezőjét, a Farkasréti Temetőben...
Hámori Ildikó - Lázár Kati - Papp Zoltán - Rubold Ödön búcsúztatója
Boros István: In memoriam I.Cs. - Magyar Nemzet 1996. június 19.
Róla:
NYISD KI APÁM A KAPUDAT - IVÁNKA CSABA SZEREPEIBŐL PAPP ZOLTÁN VÁLOGAT - Magyar Rádió SZÍNÉSZMÚZEUM sorozatának emlékműsora. Sorozatszerkesztő: Sződy Szilárd.
NEUROCK - IVÁNKA CSABA EMLÉKÉNEK - fekete-fehér és színes 60 perces dokumentumfilm 1989-2001. Rendező: KISFALUDY ANDRÁS, Operatőr: Sasvári Lajos
 Szereplők: Ivánka Csaba, Hollósi Frigyes, Kézdy György, Kerényi Imre, Lázár Kati, Mácsai Pál, Nagy Árpád, Papadimutriu Athina, Papp Zoltán, Rubold Ödön, Vas Zoltán Iván, Bartos Zsóka, és a zenésztársak közül: Lakatos Bétoven Dezső, Merena Sándor, Patai Tamás
Kopecsni Péter: CSABA
"Csabáról beszélni: ehhez először is őszintének kellene lenni. Vagyis ki kéne lépni önmagamból. Pedig éppen ott benn volt jó vele együtt lenni: mérhetetlen tágasságban, folytonos megnyílásban, szüntelen égésben. Tisztított, megnyitott, égetett. Szinte az őrületig hevített izzásban fájt és volt boldog. Például a színpadon. Vagy amikor másokkal dolgozott. Vagy együtt volt...
Vannak egyszeri és rövid találkozások az életben, amelyek alapvetően kihatnak az ember sorsára. Vagy hétköznapjaira. Arra, hogyan próbálja fölfogni ezt az egészet. Esetleg idővel tükröt tartanak. Hát, ilyen voltál, ilyen lettél. Ha kedvem van, nagyon, vagy ha nincs, veszettül, fölteszem Csaba lemezét. És zúdulok, zúzok, süvítek vele. Kétségbeesem és szárnyalok általa..." Tovább>>
>>FOTÓK<<
>>A HATVANADIK SZÜLETÉSNAPON<<
Fontosabb szerepei:
JODELET VICOMTE (Moliere: Kényeskedők), GIUSEPPE (Shaw: A sors embere), MITCH (Tennessee Williams: A vágy villamosa), HARANGLÁB (Petőfi Sándor-Simon István: A helység kalapácsa), ZIEGLER (Rudas Gábor-Békés József: Várj egy órát), MAGYAR SÁNDOR (Mesterházi Lajos: Férfikor), CÉRNA GÁBOR (Babay József: Három szegény szabólegény), HLESZTAKOV (Gogol: A revizor), LIPITLOTTY (Csokonai: Karnyóné), SZELLEMFI (Szigligeti: Liliomfi), SZUNDI (Schwajda György: Egércirkusz), LOTHAR GRÓF (Oscar Straus: Varázskeringő), LUCENTIO (Shakespeare: A makrancos hölgy), PINOKKIÓ (Carlo Collodi - Litvai Nelli: Pinokkió), VALENTIN (MacDermot-Shakespeare-Shapiro: Veronai fiúk), AGUSTIN (Goldoni: Karnevál-végi éjszaka), SAINT MICHEL LOPEZ HERCEG (Szirmai-Martos: A Glória kapitánya), GALIBA (Fazekas Mihály-Schwajda György: Lúdas Matyi), KOBY, RÁDIÓRIPOETER (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása), GRÓF RICCARDO (Goldoni: Bugrisok), POSTÁS (Radicskov: Január), PAP (Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja), CANDIDE (Voltaire-Serge Ganzi: Candide), CANDIDE (Leonard Bernstein-Voltaira: Candide), BORBÉLY (Ismeretlen szerző: Bakhus), VOJNYICEV (Csehov: Platonov szerelmei), NYOLCADIK ESKÜLDT (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember), LUCIFER (Madách: Az ember tragédiája), ORIN (O'Neil: Amerikai Elektra), ÁDÁM - JÉZUS (Balogh-Kerényi: Csíksomlyói passió) - Ezt a szerepet tíz éven át, több mint 400 alkalommal játszotta a Várszínházban, nagy nemzetközi sikereket is aratva Szófia, Róma, Le Havre, Pergine, Köln, Berlin, Trento színpadain és az erdélyi magyar színházakban. ÉNEKES (Kertész Ákos: Huszonegy), GÖNCÖL PÁL (Kertész Ákos: Családi ház manzárddal), PÉTER (Shakespeare: Romeo és Júlia), CSUBAKOV (Csehov: Háztűznéző), BÁRÓ (Ben Jonson: Volpone), VALÉR (Hubay Miklós: Tüzet viszek), LAKÁJ (Ruy Blas: Királyasszony lovagja), TUDÓS - ZENÉSZ, UDVARONC, BARÁT, DEMAGÓG (Madách: Az ember tragédiája), BORNEMISZA PÉTER (Szophoklész: Magyar Electra), 8. ESKÜDT (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember), BORGIA FŐPAP (Németh László: Gelilei), TORDA, A TÁLTOS (Szörényi-Bródy: István, a király), LANZELO GOBBO (Shakespeare: A velencei kalmár), DON GUSMAN DE HÜBELE (Beaumarchais: Figaró házassága), THERESIAS (Szophoklész: Antigoné), JÚDÁS (Schwartz-Green-Tebelak: Godspell), VACKOR (Shakespeare: Szentivánéji álom), CERVANTES-DON QUIJOTE /Leig-Wasserman: La Mancha lovagja/ Talán ez az alakítása mondható másik, művészi munkáját minősítő emblematikus szerepének TORDA, A TÁLTOS megismételhetetlennek tűnő megformálásával együtt, amelyekben szerencsésen ötvöződött nagy rockszínpadi tapasztalata a prózai színész elemző készségével, alakformáló erejével. Utolsó alakítása a Madách Színházban a MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÓ volt, Németh László: Széchényi című darabjában.
Főbb rendezései:
Horváth Péter: KAMARAMBÓ, A SENKI FIA, Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA - Simon István átirata, Valéry: A LÉLEK ÉS A TÁNC, Mrozek: HÁZ A HATÁRON, Csokonai: KARNYÓNÉ SZERELME, Sultz Sándor: BARÁTAIM KANNIBÁLOK, Remenyik Zsigmond: KARD ÉS KOCKA, Kovács Attila-Asztalos János: SZELLŐJÁRÓ KÖPÖNYEG, Dosztojevszkij: EGÉRLYUK, Dunai Ferenc: PÁRHUZAMOS POFONOK, Határ Győző: ELEFÁNTCSORDA, Szép Ernő: KÁVÉCSARNOK, Tamási Áron: TÜNDÖKLŐ JEROMOS, Bródy Sándor. A TANÁTÓNŐ, Shakespeare: OTHELLO.
Dramaturgiai-írói munkái: Sarkadi Imre, Szörényi Levente és Bródy János mellett társszerzője a KŐMÜVES KELEMEN című rockballadának. - A Nemzeti Színház felkérésére elkészítette Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA című művének színpadi adaptációját, - s hagyatékban maradt ÓCEÁN címmel Nagy Árpáddal írt rockoperája.
Fontosabb filmes-televíziós munkái:
IVÁNKA CSABA nyurga, halk szavú, álmatag tekintetű, göndör, sötéhajú fiatalemberként, vált ismertté a mozivásznon. Történelmi és kortárs mozgóképekben egyaránt szerepelt. Ő volt a Törökfejes kopja reménytelenül szerelmes, kedves költője, a Kenyér és cigaretta "biztos egzisztenciájú" Zotyója, s emlékezetes alakítást nyújtott a Gazdag szegények adóvégrehajtójának szerepében is.
MAKRA - 1972, TISZTESSÉG, BECSÜLET - MTV 1972 - Rendező: Horváth Tibor, PIRX KALANDJAI - MTV 1973, A TÖRÖKFEJES KOPJA - 1973 - Rendező: Zsurzs Éva, AZ IDŐK KEZDETÉN - 1975, KENYÉR ÉS CIGARETTA - 1975 - Rendező: Csányi Miklós, GAZDAG SZEGÉNYEK - MTV 1980 - Rendező: Karinthy Márton, ELVESZETT ILLÚZIÓK - 1982 - Rendező: Gazdag Gyula, REST MISKA - MTV 1982 - Rendező: Csányi Miklós, A HÉT VARÁZSDOBOZ - Rendező: Babiczky László, PARANCSRA TETTEM - MTV 1984 - Rendező: Hajdufy Miklós, ARANYIDŐ - MTV 1987 - Rendező: Katkics Ilona, FŐÚR, ÁRJA A TÖBBIHEZ - MTV 1989,
Színészként és rendezőként is sokat dolgozott a Magyar Rádióban, ahol munkáját többször is nívódíjjal ismerték el. Emlékezetes alakítást nyújtott az alább felsorolt produkciókban:
Tar Sándor: FRISS SZÉL ÓCEÁN, Darvas Ferenc: RÉSZEG ESŐ, Tar Sándor: FEHÉR HABOK, Apuleius: ARANYSZAMÁR, Robin White: KATONÁK, Pállya István. RAVASZI ÉS SZERENCSÉS, Illés Endre: TÖRTETŐK, Tömörkény István: BARLANGLAKÓK, Michel Vinaver: EBBŐL KI KELLENE SZÁLLNI, Kurucz Gyula: A FIÚK, Balázs Béla: DOKTOR SZÉLPÁL MARGIT, Adrian Rhys: KORMÁNYTISZTVISELŐK,
Főbb rádiós rendezései: Zorin: VARSÓI MELÓDIA, Varsa Mátyás: PIPACSMÉHECSKE, Vathy Zsuzsa: GYERE JÓ PAJTÁS, Turczi István: NEANDERKÁVÉHÁZ, Tamás Menyhért: BALBÁNA, Kopecsni Péter: ÁTHALLÁSOK, Spíró György: BÚPARK, Határ Győző: ELEFÁNTCSORDA, Tamás Menyhért: A KŐGÖRGETŐ
A színház mellett másik szerelme a rockzene volt. Alapítója,zeneszerzője, szövegírója és énekese volt a TOPÓ NEUROCK TÁRSULAT-nak (1982-92), majd a TOPÓ HUNGAROCK TRUPP-nak (1994-96). A zenekarok története, fotók, az Ivánka Csaba Alapítvány honlapján>>
 A zeneker első "albuma", a FURNÉR 1. 1987 -ben jelent meg, a "Kenyai Hanglemezgyártó Vállalat felvételei alapján (szegény)házi kiadásban." A "lemez" lejátszásához különleges "technika" szükségeltetett, nevezetesen: kézi gyalu, vagy skyl fűrész. A 11 dal szövegét és posztert is tartalmazó korong nagy sikert aratott, s a mai napig "ereklyeként" őrzi, aki hozzájutott.
 Ivánka Csaba dalainak válogatása először AZ ÖRÖG NEM ALSZIK címmel 1995-ben jelent meg. A kiadvány az első magyar rockzenei CD-ROM volt, azaz a lemez multimédiás anyagokat is tartalmaz. Kiadó: az Automex és a Kerorg Kft. Hangmérnök: Jankai Béla, Szűcs Norbert, Zenei rendező: Törőcsik Géza, Képfelvétel rendező: Silló Sándor, Supervisor, programozó: Pluhár Péter, Producer: Klíma Dénes.
Hallgatható dal a fenti CD-ről: Zene: Ivánka Csaba, Lakatos (Bétóven) Dezső, Merena Sándor, Topó Hungarock Trupp - Hangszerelés: Törőcsik Géza - Szöveg: Ivánka csaba
>>NEUROCK<<
Hallgatható dal az alábbi CD-ről: Zene: Ivánka Csaba, Lakatos (Bétóven) Dezső, Merena Sándor, Topó Neurock Társulat - Szöveg: Ivánka Csaba
>>KOCSMA<<
 Halála után csaknem tíz évvel, 2005-ben jelent meg TOPÓ NEUROCK TÁRSULAT - A MI FORRADALMUNK - '89 KARÁCSONY címmel - egy restaurált koncert felvétele, a CrossRoads Records Kiadásában, (78 perc - 18 szám), autentikus dalszövegekkel, fotókkal - Hangmérnök: Solti Csaba, Hangrestaurátor: Berkes László, Producer: Kovács "Rastamás" Tamás
 Ivánka Csaba síremléke a Farkasréti Temetőben Pusztai Ágoston szobrászművész alkotása
|