|
 |
FEKETE MARI (Tata 1942. július 23. Gyermekei: Szendőfi Péter 1968. jazzdobos, Balázs 1978. basszusgitáros, Borbála 1979. főiskolai hallgató) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezető szakán 1967-benfejezte be tanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1963-ban kezdett el tanítani zenés színpadi gyakorlatot. Mestereinek Nádasdy Kálmánt és Simon Zoltánt tekinti. Személyében színészgenerációk főiskolai, egyetemi, s később zenés színházi életét meghatározó művész-tanárát tisztelhetjük, akihez tanítványai és munkatársai, a zenés színházi előadásokat létrehozó rendezők, minden szakmai problémájukkal fordulhatnak. 1972-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazztanszakán is oktat, itt zongorát tanít. Egyetemi adjunktus és főiskolai docens. Számtalan színházi előadás zenei anyagának szerkesztésével, betanításával, a közreműködő zenekarok vezetésével, hangszerelői, karmesteri, zeneszerzői munkáival, mára a magyar színházi élet nélkülözhetetlen alakjává vált. 1996-tól a Nemzeti Színház, 2000 és 2010 között, a Pesti Magyar Színház társulatának zenei vezetője volt.
Kitüntetései: Kiváló munkáért 1984. Ivánka Csaba-díj 2003. Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt 2006.
>>KÖSZÖNTŐ<< >>INTERJÚK<<
Zeneszerzői munkái:
Füst Milán: MÁLI NÉNI Játékszín - Rendező: Verebes István 1982/83,
Molnár Ferenc: FARKAS Vígszínház - Rendező: Verebes István 1985/86,
Fodor László-Lakatos László: HELYET AZ IFJÚSÁGNAK Játékszín - Rendező: Verebes István, 1987/88,
Juhász Sándor - Valló Péter: BLÜETT Dunaújvárosi Bemutatószínpad - Játékszín, Rendező: Valló Péter 1987/88,
Vajda Anikó - Vajda Katalin: VILLA NEGRA Csokonai Színház - Rendező: Hegyi Árpád Jutocsa 1987/88,
W.Somerset Maugham - Verebes István: CSODÁS VAGY JÚLIA Zene: Bryan Swyndle, Hangszerelte: Fekete Mari Játékszín - Rendező: Verebes István 1990/91,
Shakespeare: S KÉT VERONAI NEMES Merlin Színház- Rendező: Lázár Kati, Jordán Tamás 1991/92,
Szomory Dezső: HAGYD A NAGYPAPÁT ! Gárdonyi Géza Színház - Rendező: Szegvári Menyhért 1992/93,
Fodor László - Lalatos László: KASSZASIKER AVAGY KAPOM A BANKOT Móricz Zsigmond Színház - Rendező: Kalmár Péter 1994/95,
EGY KABARÉ...avagy Mi a csudának menjek én az Apolló kabaréba? Kisérőzene és szerkesztés: Fekete Mari és Faragó Zsuzsa Miskolci Nemzeti Színház - Rendező: Szervét Tibor 1994/95,
Nógrádi Gábor: SEGÁTSÉG EMBER ! Ruttkai Éva Színház - Rendező: Nagy Miklós 1994/95.
Csiky Gergely: A NAGYMAMA Nemzeti Színház - Rendező: Iglódi István 1995/96,
Johann Nestroy - Heltai Jenő: LUMPÁCIUSZ VAGABUNDUSZ Nemzeti Színház - Rendező: Iglódi István, 1996/97,
Szabó Magda: RÉGIMÓDI TÖRTÉNET Nemzeti Színház - Rendező: Meczner János 1997/98,
Nógrádi Gábor: SEGÁTSÉG EMBER ! Holdvilág Kamaraszínház - Rendező: Koltai Judit 1998/99,
Herczeg Ferenc: MAJOMSZÍNHÁZ Ódry Színpad 1997/98, Nemzeti Színház 1998/99, Rendező: Iglódi István
Georges Feydeau: EGY HÖLGY A MAXIMBÓL Vörösmarty Színház - Rendező: Iglódi István 1999/00,
John Millington Synge: A NYUGATI VILÁG BAJNOKA Nemzeti Színház - Rendező: Saár Tamás 1999/00,
Moliere: A NŐK ISKOLÁJA Magyar Színház - Rendező: Csiszár Imre 2000/01.
Zenei vezetői és Karmesteri munkák:
1973/74. Offenbach-Meilhac-Halévy-Hacks: SZÉP HELÉNA Nemzeti Színház - Rendező: Major Tamás,
1974/75. Brecht-Weill: MAHAGONNY Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Kerényi Imre, Sullivan-Gilbert: A HÁZASSÁGSZÉDELGŐ Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Kerényi Imre, Moliere: A FÉRJEK ISKOLÁJA Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Varsányi Anikó, Leigh-Wasserman: LA MANCHA LOVAGJA Szentendrei Játékok - R: Ádám Ottó, Szirtes Tamás,
1975/76. Brecht-Eisler-Weill-Aufrich-Dessau: ÉN, BERTOLT BRECHT... Madách Színház - R: Kerényi Imre,
1876/77. Hill-Hawkins-Chaucer-Starkie-Coghill: CANTERBURY MESÉK Színház- és Filmművészeti Főiskola - R: Szirtes Tamás,
1981/82. Csukás István: ÁGACSKA Játékszín - R: Tímár Béla, Moliere: KÉNYESKEDŐK Ódry Színpad - R: Major Tamás, Moliere: A KÉPZELT BETEG Ódry színpad - R: Major Tamás, Döme Zsolt - Fábry Péter: BÉCSI GYORS Népszínház - R: Iglódi István,
1982/83. Darvas Ferenc - Tímár Béla - Csukás István: KÉK ÖBÖL Játékszín - R: Tímár Béla
1983/84. Zágon István - Nóti Károly: HYPPOLIT, A LAKÁJ Játékszín - R: Verebes István
1984/85. John Kander - Harold Prince: KABARÉ Ódry Színpad - R: Szirtes Tamás, Csukás István: ÁGACSKA Játékszín - R: Tímár Béla,
1985/86. Ábrahám Pál - Alfred Grünwald - Fritz Löhlner-Beda - Földes Imre: HAWAII RÓZSÁJA - Ódry Színpad - R: Kazán István,
1986/87. Beaumarchais: A SEVILLAI BORBÉLY AVAGY A HIÁBAVALÓ ELŐVIGYÁZAT Ódry Színpad - R: Horvai István, Stephen Schwartz - John Michael Tebelak: GODSPELL Ódry Színpad - R: Iglódi István,
1987/88. Vidor Miklós: GERSHWIN-RAPSZÓDIA Ódry Színpad - R: Simon Zsuzsa, Müller-Tolcsvay-Bródy: DR. HERZ Madách Színház - R: Nagy Viktor
1988/89. Jerry Herman - Michael Stewart: HELLO DOLLY Ódry Színpad - R: Kazán István, John Kander - Fred Ebb - Bob Fosse: CHICAGO Szigligeti Színház - R: Verebes István, Shakespeare-Szenes-Malek: TÉVEDÉSEK VÁGJÁTÉKA Madách Színház - R: Szirtes Tamás Hervé-Meilhac-Milhaud: NEBÁNCSVIRÁG Vörösmarty Színház - R: Békés András,
1989/90. Hervé-Meilhac-Milhaud: NEBÁNCSVIRÁG Vörösmarty Színház - R: Békés András, Nagy Ignác: TISZTÚJÁTÁS Ódry Színpad - R: Szinetár Miklós, Ödön von Horváth: KASIMIR ÉS KAROLINE Ódry Színpad - R: Zsámbéki Gábor, Stephen Schwartz - John Michael Tebelak: GODSPELL Nemzeti Színház - R: Iglódi István,
1990/91. Stephen Schwartz - John Michael Tebelak: GODSPELL Nemzeti Színház - R: Iglódi István, Presser Gábor: CSAK AZ JÖJJÖN, AKI BÁRJA... Ódry Színpad - R: Iglódi István,
1991/92. Offenbach-Hacks-Meilhac-Halévy: SZÉP HELÉNA Ódry Színpad - R: Iglódi István, John Kander - John van Druten - Shristopher Isherwood - Joe Masteroff: KABARÉ - Hevesi Sándor Színház - R: Vas Zoltán Iván, Presser Gábor - Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM Ódry Színpad - R: Telihay Péter f.h. Richard O"Brien - Richard O’Brien: ROCKY HORROR PICTURE SHOW Ódry Színpad - R: Dávid Zsuzsa f.h.
1992/93. Bertolt Brech: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR Csiky Gergely Színház - R: Babarczy László, Eisemenn Mihály: FIATALSÁG - BOLONDSÁG Ódry Színpad - R: Hegyi Árpád Jutocsa, Alan Menken - Roger Gorman - Howard Ashman: RÉMSÉGEK KICSINY BOLTJA Ódry Színpad - R: Méhes László, Székesfehérvári Nyári Színház - R: Méhes László, Noel Coward: MAGÁNÉLET Tatabányai Népház - Játékszín R: Lőte Attila,
1993/94. O"Brien - O’Brien: ROCKY HORROS SHOW Vidám Színpad - R: Dávid Zsuzsa, MacDermot-Shakespeare-Guare-Shapiro: VERONAI FIUK Ódry Színpad - R: Vámos László, Kander-Coke-Ebb- Martin: NERCBANDA Fővárosi Operettszínház - Rendező: Szitányi András, Cohan - Porter - Schwartz - Marton: A BROADWAY HARANGJA Komédium Színház - R: Nagy Viktor, Zerkovitz Béla - Szilágyi László: CSÓKOS ASSZONY Székesfehérvári Nyári Színház - R: Iglódi István,
1994/95. Fekete Mari - Nógrádi Gábor: SEGÁTSÉG, EMBER ! Ruttkai Éva Színház - R: Nagy Miklós, Eisemann Mihály - Szilágyi László: ÉN ÉS A KISÖCSÉM József Attila Színház - R: Szegvári Menyhért, Ambrose Montanus: MÜNCHHAUSEN, AZ ÜRBÁRÓ Tatabányai Jászai Mari Színház - R: Éless Béla, Kálmán Imre-Julius Braumer-Alfred Grünwald: EGY MONTMARTRE-I IBOLYA Ódry Színpad - R: Iglódi István, Stephen Schwartz-John Michael Tebelak: GODSPELL Vörösmarty Színház - R: Iglódi István, Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt: A KÖLYÖK József Attila Színház - R: Hegedűs D. Géza,
1995/96. Leigh-Wasserman: LA MANCHA LOVAGJA Nemzeti Színház - R: Iglódi István, Stephen Schwartz-John Michael Tebelak: GODSPELL Nemzeti Színház - R: Iglódi István, Richard Harris: CSUPA BALLÁB József Attila Színház - R: Verebes István, Szomory Dezső: HAGYD A NAGYPAPÁT ! Ódry Színpad - R: Bezerédi Zoltán, Lajtai Lajos - Békeffy István: PÁRIZSI DIVAT József Attila Színház - R: Benedek Miklós, Eisemann-Zágon-Somogyi: FEKETE PÉTER Vörösmarty Színház - R: Iglódi István
1996/97. Bock-Sólem-Stein: HEGEDÜS A HÁZTETŐN Madách Színház - R: Kerényi Imre, Hervé-Meilhac-Milhaud: NEBÁNCSVIRÁG Ódry Színpad - R: Léner Péter, Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM Ódry Színpad - R: Csiszár Imre, Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK Radnóti Színpad - R: Valló Péter, Kálmán Imre-Julius Brammer-Alfred Grünwald: A MONTMARTRE-I IBOLYA Vörösmarty Színház - R: Iglódi István, Aszlányi Károly: AMERIKAI KOMÉDIA József Attila Színház - Rendező: Verebes István, Szörényi-Szentmihályi-Bródy: A KIÁTKOZOTT Szegedi Szabadtéri Játékok - Rendező: Iglódi István
1997/98. Szörényi-Szentmihályi-Bródy: A KIÁTKOZOTT Nemzeti Színház - R: Iglódi István Lerner-Loewe: MY FAIR LADY Nemzeti Színház - R: Sík Ferenc, Eisemann Mihály-Nóti Károly-Zágon István: HIPPOLYT, A LAKÁJ Vörösmarty Színház - R: Bujtor István, Peter Weiss: JEAN PAUL MARAT ÜLDÖZTETÉSE ÉS MEGGYILKOLÁSA... Nemzeti Színház - R: Bodolay Géza, Jókai Mór-Böhm György-Korcsmáros György:A KŐSZÁVÜ EMBER FIAI Nemzeti Színház - R: Kőváry Katalin, Huszka Jenő-Bakonyi Károly-Martos Ferenc: BOB HERCEG Vörösmarty Színház - R: Iglódi István, Leigh-Wassermann: LA MANCHA LOVAGJA Ferencvárosi Nyári Játékok - R: Nagy Viktor,
1998/99. Sütő András: BALKÁNI GERLE Nemzeti Színház - R: Iglódi István, Menken-Corman-Ashman: RÉMSÉGEK CSÖPP KIS BOLTJA Jászai Mari Színház - R: Frenkó Zsolt, Gershwin-Bolton-McGowan: VAD NŐK Ódry Színpad - R: Iglódi István, Herczeg Ferenc: MAJOMSZÍNHÁZ Nemzeti Színház - R: Iglódi István, Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM Tatabányai Jászai Mari Színház - Népház - R: Zubornyák Zoltán, Georges Feydeau: BOLHA A FÜLBE Gárdonyi Géza Színház - Rendező: Szegvári Menyhért Eisemenn-Harsányi-Zágon: XIV. RENÉ Vörösmarty Színház - R: Iglódi István, Szörényi-Nemeskürty-Lezsák: ATTILA, ISTEN KARDJA Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István,
1999/2000. Fejes Endre: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM Vörösmarty Színház - R: Kerényi Miklós Gábor, Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM Nemzeti Színház - Rendező: Meczner János Szörényi-Boldizsár-Bródy: ISTVÁN A KIRÁLY Nemzeti Színház - Esztergomi Játékok - R: Iglódi István, Szörényi-Bródy: VELED URAM Esztergomi Játékok - R: Iglódi István
2000/2001. Leigh-Wasserman: LA MANCHA LOVAGJA Színház- és Filmművészeti Egyetem - R: Iglódi István, Heltai Jenő: SZÉPEK SZÉPE Magyar Színház - R: Cezizel Gábor, Leig-Wassermann:LA MANCHA LOVAGJA Magyar Színház - R: Iglódi István, Örkény István: DRÁGA GIZÁM ! Magyar Színház - Rendező: Berényi Gábor, Szörényi-Nemeskürty-Lezsák: ATTILA, ISTEN KARDJA Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István, Szörényi-Bródy: ISTVÁN, A KIRÁLY Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István, Szörényi-Bródy: VELED URAM Szegedi Szabadtéri Játékok - R: Iglódi István,
2001/02. Szirmai-Bakonyi: MÁGNÁS MISKA Kecskeméti Katona József Színház - R: Ádám Tamás, Nagy Ignác: TISZTÚJÁTÁS Szigligeti Színház - R: Szinetár Miklós, Schwartz-Tebelak: GODSPELL Magyar Színház - R: Iglódi István, Kálmán-Grünbaum-Brammer: A CIGÁNYPRÁMÁS Kecskeméti Katona József Színház - R: Tasnádi Csaba, Eisemann Mihály: FIATALSÁG BOLONDSÁG Komárnói Jókai Színház - R: Telihay Péter, Szörényi-Bródy: ISTVÁN, A KIRÁLY Esztergomi Játékok - R: Iglódi István, Szörényi-Bródy: VELED URAM Esztergomi Játékok - R: Iglódi István,
2002/03. Eisemann-Zágon-Somogyi: FEKETE PÉTER Kecskeméti Katona József Színház - R: Puskás Tamás, Kander-Druten-Isherwood-Masteroff: KABARÉ Színház- és Filmművészeti Egyetem - R: Iglódi István, Eisemann Mihály-Baróti Géza: BÁSTYASÉTÁNY 77. Soproni Petőfi Színház - Radnóti Színház - R: Valló Péter, Vaszary-Fényes-Szenes: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK Vidám Színpad - R: Iglódi István Hervé: NEBÁNTSVIRÁG József Attila Színház - R: Méhes László, Offenbach: ORFEUSZ AZ ALVILÁGBAN Kecskeméti Katona József Színház - R: Iglódi István,
2003/04. Huszka Jenő-Martos Ferenc: BOB HERCEG Magyar Színház - R: Iglódi István, Tom Jones-Harvey Schmidt: A FANTASZTIKUSOK Sinkovits Imre Színpad - R: Czeizel Gábor, Niklas Radström: BÚCSÚKVARTETT Sinkovits Imre Színpad - R: Pinczés István
2004/05. Balázs Ágnes: ANDERSEN AVAGY A MESÉK MESÉJE Magyar Színház - R: Iglódi István, Offenbach: ORFEUSZ AZ ALVILÁGBAN Soproni Petőfi Színház, Magyar Színház - R: Iglódi István
2005/06.
2006/07. Szikora Róbert-Valla Attila: MACSKAFOGÓ Magyar Színház - R: Iglódi István Tamási Áron: ÁBEL Magyar Színház - R: Pinczés István
2007/2008. Mitch Leigh - Joe Darion: LA MANCHA LOVAGJA Magyar Színház, Ferencvárosi Fesztivál - R: Iglódi István, Szigligeti:LILIOMFI Magyar Színház - R: Pinczés István,
2008/2009. Cole Porter: MI JÖHET MÉG?! Ferencvárosi Fesztivál, Magyar Színház - R: Iglódi István, Bertolt Brecht: A SZECSUÁNI JÓ EMBER Magyar Színház - R: Guelmino Sándor
|