Kossuth-díjas, Kíváló művész,
KÁLLAI FERENC

A Nemzeti Színház örökös tagja, A Nemzet Szí­nésze

 

 

KÁLLAI FERENC (Gyoma, 1925. október 4. - Budapest, 2010. július 11. - Felesége: Csima Ida) 1944-ben végzett a Szí­nművészeti Akadémián. 1945-től a Szabad Színház, 1946-tól a Belvárosi Színház 1948-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. - 1977-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanár. 1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985-1989 között országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság tagja volt.

Kállai Ferenc a klasszikus és mai világirodalom, valamint a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel Romeo, Csongor szerepével kezdve a Falstaff cí­mszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar í­rók által í­rt figurákig. Drámai és tragikus hősöket egyaránt sikeresen alakí­tott. Alakí­tásait gyakran szí­nezte humor és finom irónia.

Megszámlálhatatlan szí­npadi szerepei közül kiemelkedik: Macduff (Shakespeare: Macbeth), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Danton (Büchner: Danton halála), Polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Nicia (Machiavelli: Mandragora). Csurka István 1972-ben bemutatott Döglött aknák cí­mű darabjában ő volt Paál, a ketteske. Az előadásokon gutaütésközeli állapotba került a Major Tamás alakí­totta Moórral ví­vott ádáz ordí­tozás közepette.
Mtv. Színház - Döglött aknák videó>>

Filmszí­nészként is emlékezetes alakí­tások fűződnek a nevéhez. Nagy erejű jellemábrázoló művészete a kisemberek megformálásában teljesedett ki. Emlékezetes alakí­tásai a Katonazene huszártisztje, az Iszony Takaró Sanyija, Pelikán gátőr szerepében pedig, Bacsó Péter legendás, Tanú cí­mű filmjében, az ötvenes évek kisemberének megformálásával egy korszak jelképévé vált.
Részlet a Tanú cí­mű filmből - Disznóvágás, videó>>

Kitüntetései:

Jászai Mari-dí­j 1956, 1958, Érdemes művész 1966,
Kí­váló művész 1970, SZOT-dí­j 1971,
Kossuth-dí­j 1973, A Nemzeti Színház örökös tagja 1989,
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1995,
A Nemzet Szí­nésze 2000.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal 2002.

Egyéb elismerései:

A teheráni filmfesztivál legjobb férfialakí­tás-dí­ja 1977,
Pro urbe 1981, Erzsébet-dí­j 1987,
Örökös tag a Hallhatatlanok Társulatában 1996,
Budapest dí­szpolgára 1998, Hazám-dí­j 2003,
Főnix-dí­j 2006, Maecenas-dí­j 2006, Prí­ma Primissima Dí­j 2006.

A Magyar Színházban utoljára játszott szerepei:

PAPA (Alan Bennett: Kafka Farka),
JASPER (Simon Gray: A játék vége),
SZOPHOSZ (Offenbach: Orfeusz az alvilágban),
CÖDLINGER (Rejtő-Schwajda: A néma revolverek városa),

>>PORTRÉK<<

>>SZEREPEK KÉPEKBEN<<

>>INTERJÚK<<

 

Simon Gray: A játék vége
Kállai Ferenc Jasper szerepében
Magyar Színház - Sinkovits Imre Szí­npad 2003 - Rendező: Bruck János

 

Róla:

Tálentum - Kállai Ferenc - Zsigmond Dezső portréfilmje, Duna Televí­zió - Videó>>

Gervai András: Kállai Ferenc-portré - Filmhu Magazin - 2007. január 17.
Kornis Mihály: Mesterek a szí­npadon - Kállai Ferenc - Premier 2004. november
Bóta Gábor - Gervai András - Szigethy Gábor: Kállai Ferenc - BUDAPEST-PRINT KFT. 2003.
Kovács Boglárka: SZÍNHÁZ, SZERELEM...KÁLLAI FERENC (Saxum KFT 2000),
Koltai Tamás: K.F. (1978),

Legfontosabb alakí­tásai:

ROMEO (Shakespeare: Romeo és Júlia),
CSONGOR, KALMÁR (Vörösmarty: Csongor és Tünde),
OBERON (Shakespeare: Szentivánéji álom),
RODRIGO, CASSIO (Shakespeare: Othello),
BELOGUBOV (Osztrovszkij: Jövedelmező állás),
CLEANT (Moliere: A fösvény),
NOSZTY FERI, TÓTH MIHÁLY (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival),
AURÉL (Krleza. Léda),
SZAKHMÁRY ZOLTÁN (Móricz: Úri muri),
HAPPY (Miller: Az ügynök halála),
VŐLEGÉNY (Garcia Lorca: Vérnász),
FRANC RICE (Osborn: A komédiás),
RÁCZ (Szakonyi: Életem, Zsóka !),
SZILÁGYI MIHÁLY (Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak),
BEBEK (Illyés: Dózsa György),
SZEMERE BERTALAN(Illyés: Fáklyaláng),
DR. HEVES (Nagy: Tisztújí­tás),
OTTÓ, BÁNK, PETÚR (Katona: Bánk bán),
SARTORIUS (Shaw: A szerelem ára),
TARTUFFE, ORGON (Moliere: Tartuffe),
DOMITIUS AENOBARBUS (Shakespeare: Antonius és Kleopátra),
JAMIE (O'Neil: hosszú út az éjszakába),
STOCKMANN (Ibsen: A nép ellensége),
VOLPONE (Ben Jonson: Volpone),
NAGY IMRE (Németh László: Villámfénynél),
DANTON (Büchner: Danton halála),
LUKA (Gorkij: Éjjeli menedékhely),
PAÁL KÁROLY (Csurka: döglött aknák),
MEFISZTÓ (Goethe: Faust),
JOURDAIN ÚR (Moliere: Úrhatnám polgár),
SIR JOHN FALSTAFF (Shakespeare: IV. Henrik),
POLGÁRMESTER (Gogol: A revizor),
JEGOR BULICSOV (Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek),
BIG DADDY (Williams: Macska a forró bádogtetőn),
NICIA (Machiavelli: Mandragora),
SEBŐK IMRE (Sarkadi: elveszett paradicsom),
JAKAB (Márai: A kassai polgárok),
DOVRE APÓ (Ibsen: Peer Gynt),
GIBBS DOKTOR (Wilder: A mi kis városunk),
DOKTOR GÖRGEN (Gyurkovics: Halálsakk),
LUKA LABAN (Kovacevic: A profi),
MACDUFF, VÁRKAPUS (Shakespeare: Machbeth),
FRANK, CROFTS (Whaw: Warrenné mestersége),
MR. VISCONTI (Greene-Havergal: Utazások nénikémmel),
ISAÁÁS KRAPPO (Sartre: A szájkosár),
POLINIUS (Shakespeare: Hamlet),
EDMUND, GLOSTER GRÓF (Shakespeare: Lear király),
KRAYER-KAPOSVÁRI MARCELL (Szakonyi: Vidám finálé),
ÖRKÉNYI VILMOS BÁRÓ (Csiky: A nagymama),
ÖREG HERCEG (Neumann-Piscator-Prüfer: Háború és béke),
HARRY (Albee: Kényes egyensúly),
HAYNAU (A kőszí­vű ember fiai),
BUNKÓS (Shakespeare: Sok hűhó semmiért),
AZ ÚR HANGJA (Madách: Az ember tragédiája),
KALMÁR (Vörösmarty: Csongor és Tünde),
JUHÁSZ (Shakespeare: Téli rege),
PAPA (Alan Bennett: Kafka Farka),
JASPER (Simon Gray: A játék vége),
SZOPHOSZ (Offenbach: Orfeusz az alvilágban),
CÖDLINGER (Rejtő-Schwajda: A néma revolverek városa),

Rendezése:

Németh László: VILLÁMFÉNYNÉL - Várszí­nház 1996.

Filmek:

ELSŐ FECSKÉK,
KISKRAJCÁR,
2 X 2 NÉHA ÖT,
DANDIN GYÖRGY, AVAGY A MEGCSÚFOLT FÉRJ,
A CSÁSZÁR PARANCSÁRA,
FAPADOS SZERELEM,
CSIGALÉPCSŐ,
KATONAZENE,
MEGSZÁLLOTTAK,
HOGY ÁLLUNK FIATALEMBER,
EZEK A FIATALOK,
A HAMIS IZABELLA
ISZONY,
MI LESZ VELED ESZTERKE?
A GYÁVA,
A TANÚ,
GYULA VITÉZ TÉLEN-NYÁRON,
VOLT EGYSZER EGY CSALÁD,
KREBSZ, AZ ISTEN,
EGY ŐRÜLT ÉJSZAKA,
SZABAD LÉLEGZET,
DÉRYNÉ, HOL VAN ?
SZÉPEK ÉS BOLONDOK,
GYERTEK EL A NÉVNAPOMRA,
ZONGORA A LEVEGŐBEN,
AZ ÁLDOZAT,
SZÓKARATÉSZ HALÁLA,
A MÜLLER CSALÁD HALÁLA,
NŐK ISKOLÁJA,
HÁNY AZ ÓRA, VEKKER ÚR?
SZÖRNYEK ÉVADJA,
A LEGÉNYANYA,
MEGINT TANÚ,
SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK - MAGYAR PIZZA,
A HÁROM TESTŐR AFRIKÁBAN,
A MINISZTER FÉLRELÉP,
ÁMBÁR TANÁR ÚR,
6 : 3 AVAGY JÁTSZ UJRA TUTTI
ÜVEGTIGRIS


Tévéfilmek:

Utak (1965)
Princ, a katona (1967-tévésorozat)
Halász doktor (1968)
Tüskevár (1968-tévésorozat)
Halálnak halála (1969)
Őrjárat az égen (1970-tévésorozat)
Tizennégy vértanú (1970)
Jó estét nyár, jó estét szerelem (1971)
Egy óra múlva itt vagyok 1-14. (1971-tévésorozat)
Az 1001. kilométer (1973)
A dunai hajós 1-2. (1974)
Déryné, hol van (1975)
Szépek és bolondok (1976)
A kard (1977)
Haszontalanok (1977)
Tengerre néző cellák (1978)
Rejtekhely (1978)
Vendégség (1980)
Jegor Bulicsov és a többiek (1981)
Mí­g új a szerelem (1983)
Nyolc évszak 1-8. (1987)
Bánk bán (1987)
A Pacsirta (1987)
Devictus Vincit (1994)
Kávéház (2001)
Zsaruvér és Csigavér 1-2. (2001)


Lemezei:

ŐSZIKÉK,
SZABÓ LŐRINC: 26. ÉV,
MENEKÜLÉS AZ ÚRHOZ

KÁLLAI FERENC megszámlálhatatlanul sokat dolgozott a Magyar Rádióban, s e műfajban is a közönség egyik kedvencévé vált. Alakí­tásait felsorolni lehetetlen, csak annyi bizonyos, hogy szinte naponta hallhatjuk Őt például a Rádiószí­nház régi és új felvételein.

 
HÍRLEVÉL
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés