|
Jászai Mari-díjas, Érdemes művész

CSÁSZÁR ANGELA (Kolozsvár, 1946. március 16. Férje: Szabó József, Gyermeke: Angela, 1987) a Színház- és Filmművészeti Fősikolán 1968-ban végzett Simon Zsuzsa és Gáti József tanítványaként, majd azonnal a Nemzeti Színház szerződtette. Azóta folyamatosan a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. 1993-tól a Nemzeti Színiakadémia, 2000-től a Pesti Magyar Színiakadémia tanára. 1986-tól az Új Nemzeti Színház Alapítvány ügyvezetője.
Kitüntetései:
Farkas Ratkó-díj 1979, 1981, Színikritikusok különdíja 1982, Rajz János-díj 1983, Jászai Mari-díj 1984, A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1997, Magyar Örökség-díj 2010, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze 2011, Főnix-díj 2011
A REMÉNY HIRDETŐJE! Schulek Ágoston laudációja Elhangzott a Magyar Örökség-díj átadásán, 2010. december 18-án
„Lélektől lélekig” címmel jelent meg Császár Angela verses lemeze, amelyben a magyar költészet remekeiből válogat és ad elő, varázslatosan. Nem lehet véletlen a cím és az indító Tóth Árpád vers kiválasztása, hiszen Császár Angela lélektől lélekig szól, amióta csak ismerjük. Lelkeket kapcsol össze egymással; nemzetünk múltjával. Megismertet örömeinkkel és bánatainkkal, diadalainkkal és vereségeinkkel... Tovább>>
A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:
SAROLT (Szörényi – Bródy: István, a király), PEARCENÉ (Lerner – Loewe: My Fair Lady), A FELESÉG ANYJA, A SZERETŐ ANYJA (Háy János: Háromszögek), ABBY (Kesselring: Arzén és levendula), ÉDESANYA (Williams: Macska a forró tetőn)
Lemezei:
Interjúk >>
Könyve:
ADJON AZ ÚR BELÁTÁST NÉKÜNK Császár Angéla színművésznővel beszélget Halász Zsuzsa - KAIROSZ 2005.
Legfontosabb alakításai:
KÖMÉNY IGNÁCNÉ (Tamási Áron: Énekes madár) - Klebelsberg Kultúrkúria A Nagykovácsi Nemzeti Színház előadása
MARIANN (Moliere: A fösvény), MARIANNE (Moliére: Tartuffe), MIRJAM (Madách: Mózes), EURIDIKE (Anouilh: Euridike), AGLAJA (Dosztojevszkij: A félkegyelmű), MELINDA (Katona: Bánk bán), ELEKTRA (Sarkadi-Matkovic-Siklós: A bosszú), CIPPÓRA (Madách: Mózes), VÉNUSZ (Hacks: Szép Heléna), VERONIKA (Móricz: Nem élehetek muzsikaszó nélkül), HETTIE (Wesker: A konyha), BUDAPEST ORFEUM, LEDÉR (Vörösmarty: Csongor és Tünde), CAPULETNÉ (Shakespeare: Romeo és Júlia), SAROLT (Szörényi-Bródy: István, a király), ZILIA (Heltai: A néma levente) - Toronto, SZÁNÉSZNŐ (Molnár: A testőr) - Toronto, LAURA (Deval: Francia szobalány), IRMA ASSZONY (Szörényi-Bródy: Fehér Anna), ERZSÉBET KIRÁLYNÉ (Szörényi-Bródy: A kiátkozott), RÉKA (Szörényi-Lezsák: Attila, Isten kardja), ŐSANYA (A csodaszarvas), VIRÁGNÉ (Hunyady: Lovagias ügy), ANNA (Németh: Villámfénynél), MRS. CAMPBELL (Kilty: Kedves hazug), VOLANGES-NÉ (Laclos-Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok), IRMA (Marit Tusvik: Kétágyas szoba), PEARCENÉ (Lerner-Loewe: My fair Lady), AVDOTYJA PROKOFJEVNA CSEHTARJOVA tanácsosné (Gogol-Vidnyászky: Az orr), FORDNÉ (Shakespeare: A windsori víg nők), JUNÓ (Offenbach: Orfeusz az alvilágban), GATTO (Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó), KÖMÉNY IGNÁCNÉ (Tamási Áron: Énekes madár), SUTU (Szabó Magda-Bereményi Géza: Az ajtó), A FELESÉG ANYJA, A SZERETŐ ANYJA (Háy János: Háromszögek),
Önálló esjtei:
REJTELMEK (1976), HARANG-SZAVAK (1983), A DAL SZÁNÉSZNŐJE (1984), VESZTESEK (1990), A SZÁNÉSZNŐ DALAI (1991), TAVASZI KONCERT (1995)
Lemezei:
BUDAPEST ORFEUM ( Hungaroton 1986),
BUDAPEST ORFEUM (Magánkiadású könyv 1986),
GYÖNGYÖT PERGET AZ IDŐ (Megzenésített versek - CD és kazetta, Magánkiadás, 2000. Kedvezményes áron megrendelhető: joszabo@univet.hu)
Film, Tv:
LÁP, A LÁMPÁS - Széchenyi meggyilkoltatása, A DAL SZÁNÉSZNŐJE, KÖTELÉK, EKLÉZSIA MEGKÖVETÉS, A DUNA TELEVÁZIÓ HANGJA,
CSÁSZÁR ANGELA a felsoroltakon kívül számtalan film, tv-játék, zenés produkció és szórakoztató film közreműködője, rádiós és szinkronszerep alakítója volt. Művészi munkáját ezekben a műfajokban többször nívódíjjal ismerték el. - Önálló estjeivel és más színházi produkciókkal turnézott Skandináviában, Izraelben, Ausztráliában, játszott Torontoban, Chicagóban, St. Luis-ban.
|