A Liliom ballada a ligeti vagány és a mindenes cseléd szemérmes-nagy, néma szerelméről; két környezetével, a világgal és egymással is dacoló ember végzetdrámája a megalkuvásmentes, tiszta, egyenes gerincű létezés lehetetlenségéről.
Liliom, a vurstli nagyhangú, hirtelenharagú csalogatója, a nők bálványa, dacból és mélységes igazságérzetétől vezérelve kiáll egy ismeretlen lány mellett, vállalva, hogy Muskátné, a körhinta-tulajdonos kirúgja az állásából. Az ismeretlen, tiszta lány dacból?, szolidaritásból?, szerelemből? osztozik Liliom sorsában. Két, a Paradicsomból kiűzött, otthontalan ember talál társra a ligeti éjszakában.
A kispolgári hétköznapokat azonban nem Liliom számára találták ki. Képtelen az evilági törvények szerint élni: a házmesteri állás az önfeladást jelentené számára. Sóvárog sikerei helyszíne, a Liget után, ami a fantázia, a szabadság birodalma, az egyetlen lehetséges élettér volt a számára. A tétlenség, a tehetetlenség és a Julival szemben érzett lelkiismeret-furdalás dühöt vált ki belőle: azt bántja, akit a legjobban szeret.
Otthont, támaszt, megértést csak egymásban találhatnának: megingathatatlan, mély szerelmüket azonban még egymás előtt is titkolják. Két büszke ember társas magánya.
Amikor Liliom megtudja, hogy Juli gyermeket vár, mindent egy lapra tesz fel: rabolni indul a gyengeségét, befolyásolhatóságát kihasználó Ficsúrral. A rablási kísérlet azonban balul sül el: letartóztatják, és úgy érzi, mindent elveszített. Maradék büszkeségét mentve, a halálba menekül...
A Liliom külvárosi legenda. A ligeti romantika a múlté, de a külvárosi fiatalok sorsa, kitörési kísérletei ma is ugyanolyan reménytelenek.
Mindenki Színháza − Néző: Gabnai Katalin "Sokszor vagyok bajban, ha nem gyakorlott színházba járók kérnek javaslatot, hanem csupán a maradék − mondjuk − kilenc millió magyar közül kérdezi valaki, mit nézzen meg, ha el akarja kezdeni a színházzal való barátkozást. Mától kezdve egy előadással többet tudok javasolni.
Tiszta kezű dramaturgiai, tervezői és rendezői munka a Magyar Színház 2010-es Liliom-ja. Megnézni mégis a színészek miatt kell. Balsai Móni (Juli) és Soltész Bözse (Mari) cselédlány-kettőse olyan gyönyörűség, ami egy életre való beleszeretést jelenthet a színház világába. Kubik Anna mint vörös hajú, csíkos kardigános Muskátné (Kárpáti Enikő telitalálatos jelmezében) már az első jelenete során lenyűgöz. Ilyen természetes biztonsággal nem láttam még megmutatni ennek a nőnek az igazát. Rendkívül izgalmas a Pécsett nem is oly rég Ibsen főszerepet játszó Pál András démoni Ficsúr alakítása. Igen indokolt az ő vendégként való szerepeltetése, kell erre a színpadra egy ilyen nyughatatlan alkat. Gémes Antos fiatal, bumfordi Liliom, aki a nők pillantásaitól nyeri múlékony erejét, s keserű tehetetlensége viszi bajba. Talán ilyen fiatal (és persze ilyen tehetséges) embert kell látni ebben a szerepben ahhoz, hogy a legenda mélyén a tragédia is megmutatkozzék. Szép munka, s még az is lehet, hogy sokat érik a következő évek során. Jegercsik Csaba Hugója gonddal stilizált, jelenésről jelenésre gazdagodó figura. Hámori Ildikó Hollundernéja és Szatmári Attila Hollunder fiúja szépen illik a lélekkel teli főalakok sorába. Pavletits Béla fényképezkedő budai rendőrének nyársat nyelt vasárnapisága és hatalmát próbálgató viselkedési gyakorlata pedig egyszerűen tökéletes..."
