95 éve született GELLÉRT ENDRE, Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló művész, a régi Nemzeti Színház nagy rendezője.

“Akik még láhatták Gellért Endre nagyszerű rendezéseit, az Úri muri-t, Ványa bácsi-t, Pygmalion-t, az Ármány és szerelmet, a Galileit-t és a többit, úgy emlékeznek vissza rájuk, mint a modern magyar színházművészet nagy, talán legjelentősebb eseményeire..."

Gellért Endre (1914-1960)

GELLÉRT ENDRE (Bp., 1914. okt. 1.-Bp., 1960. márc. 1.): rendező, főiskolai tanár. 1932. szept.-ben iratkozott be a SzAk előkészí­tő évfolyamára. 1935-ben szerzett szí­nészoklevelet, majd 1939-ig a Ví­gszí­nháznak először ösztöndí­jasa, majd rendes tagja lett. 1935-ben fél évet hallgatott a bp.-i egyetem művészettörténet szakán. 1938-ban a Hont Ferenc-féle Független Szí­npadon lépett föl. 1945-től a Nemzeti Színház rendezője, 1948-tól haláláig főrendezője volt. A SzAk-n 1945-ben ideiglenes óraadó tanár, 1946 oktoberétől főfoglalkozású tiszteletdí­jas tanár, 1947. januártól rendes tanár lett. 1948. jan. 1-jétől a szí­nésztanszak vezetője volt. Az 1945 utáni nemzedék egyik legkiválóbb rendezője. Tudatosan támaszkodott a hazai szí­nészhagyományokra. A nagy egyéniségeket pontos elemzéssel szervezte jó ritmusú, átütő erejű együttessé, a művészi összjáték példás résztvevőivé. Találkozása a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel megerősí­tette a valóság keresésében, részletgazdag tolmácsolásában. Újraértelmezte a klasszikus műveket, de nem zárkózott el a stí­luskí­sérletektől sem. Az új magyar műveket igényes dramaturgiai együttműködéssel segí­tette szí­npadra. Kossuth-dí­jas (1950, 1953), érdemes (1952) és kiváló (1954) művész. Főbb szerepei: Max (Géraldy: Ezüstlakodalom); Tempefői (Csokonai V. M.: A méla Tempefői). Főbb rendezései: Rahmanov: Viharos alkonyat; Priestley: Veszélyes forduló; O’Neill: Vágy a szilfák alatt; Shaw: Szerelmi házasság, Tanner John házassága, Pygmalion; Móricz Zs.: Úri muri, Gorkij: Vássza Zseleznova; Schiller: Ármány és szerelem; Csehov: Ványa bácsi; Illyés Gy.: Fáklyaláng; Németh L.: Galilei; Madách I.: Az ember tragédiája; Illés E.-Vas I.: Trisztán; Ibsen: Peer Gynt. Könyve: Helyünk a deszkákon. G. E. szí­nházi í­rásai. (szerk. Molnár Gál P., 1981.). - Ir. Major T.: G. E. (Kortárs, 1960); Molnár Gál P.: Emlékpróba (1977); Nagy P.: G. E.-ről és még egyről-másról (1980).
Magyar Színházművészeti Lexikon

Schiller: Ármány és szerelem Bajor Gizi és Ferrari Violetta

Csehov: Ványa Bácsi Bessenyei Ferenc, Lukács Margit, Makláry Zoltán

Emlékezés a Terasz.hu oldalán,
M.G.P. Emlékpróba cí­mű könyvének soraival:

"1960 őszén kerültem a Nemzeti Színházba, pár nappal Tí­már Jószef temetése után, és abban az évben halt meg Gellért Endre. Sajátos idők voltak. Ennek két zseniális művésznek a nevét évekig nem lehetett hallani a szí­nház falai között. Sem a társalgóban, sem a szí­npadi próbák során. Időnként egy egy szí­nész megjegyezte: “ezt hogyan oldaná meg a Bandi," de rögtön elharapta a mondatot, azt remélve, hogy nem hallotta senki. Akkor még műsoron volt a Ványa bácsi, Gellért utolsó rendezése a Katona József Színházban, amely akkor a nemzeti kamaraszí­nháza volt. Már ritkán volt műsoron, inkább hétvégeken “tájolt" az előadással a szí­nház. Akkoriban ez azt jelentette, hogy a külvárosok művelődési házaiban voltak az előadások. Egy-egy ilyen előadáson gyakran előfordult, hogy a szí­nfalak mögött - jelenésre várva - Mészáros Ági vagy Lukács Margit sí­rdogált. Ilyenkor siratták titokban Gellért Endrét...!
Bővebben>>

>>GELLÉRT ENDRE A SZÁNÉSZKÖNYVTÁR OLDALAIN<<