|
BÁNFI KATA (Dunaújváros, 1987. június 29.) a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Ének-zenei Általános Iskolában, majd a Széchenyi István Gimnáziumban folytatott tanulmányai mellett a Sándor Frigyes Zeneiskola ígéretes növendékeként 1993–2004 között 11 éven át zongorázni tanult, miközben 1994-től a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagja volt. Érettségi után először a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán tanult kommunikáció–művelődésszervező szakon. 2006-ban nyert felvételt a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahol 2009-ben végzett Őze Áron és Szélyes Imre tanítványaként. Tehetéségét már akadémista korában is több nagyszínházi szerepben bizonyíthatta. 2009-től a Magyar Színház szerepekre szerződtetett fiatal művésze volt, 2010-től a Pannon Várszínház társulatának tagja.
Fontosabb szerepei:
ERZSI (Szigliegeti: Liliomfi), RÉKA (Szörényi-Bródy: István, a király), GROSSMAN ÉVA (Szabó Magda – Bereményi Géza: Az ajtó), HÖLGY (Georges Feydeau: Fel is út, le is út!), GONDOS MAGDOLNA (Tamási Áron: Énekes Madár) – Nagykovácsi Nemzeti Színház, BORISKA (Heltai Jenő: Tündérlaki lányok) – vizsgaelőadás, ELEKTRA (Euripidész: Elektra) – vizsgaelőadás, GONDOS MAGDOLNA (Tamási Áron: Énekes Madár) – Nagykovácsi Nemzeti Színház
Színiakadémiai tanulmányai mellett közreműködött a Magyar Színház alábbi előadásaiban: Jean Anouilh: Becket, vagy isten becsülete, Cole Porter: Mi jöhet még?!, Leigh – Darion – Wassermann: La Mancha lovagja, Lerner – Loewe: My fair Lady, Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó, Szörényi – Bródy: István, a király, Tamási Áron: Ábel
|