Tisztelt Elnök úr és Kuratórium!
Kedves ünnepi gyülekezet!

Fekete estéink immár számolatlanok. Jajkiáltásainkra a Hargita hótornyai naponta alázúdulnak, s betemetik legszentebb álmainkat is.

Több mint két évtized messziségéből jéghegyek visszhangozzák Árvai Réka imádságát: Uram, készületlenek vagyunk a jóra! Akkor még nem sejdí­tettük, ami ma már keserű felismerés: a kis és a nagy romlások el nem fogynak az idővel, hanem magasodnak és súlyosodnak. Ilyenképpen emberi és nemzeti megpróbáltatásainkban Adyval panaszoljuk: "Jöttünk, mert hí­tt a nyugati Vagyon, /De erőnk nincs a küzdelemre /S nyilaktól vérezünk agyon". S a költő rémlátásainak lélekharangos aggodalmában kérdezzük is egymástól: sorsunk volna a meg- és az önfeladás?

Kubik Anna nyolcvan szí­nházi és több mint negyven filmszerepének legkiválóbbjait felidézve: sebesüléseinket gyógyí­tó elszánással csatázik a pusztulás rémei ellen. Mert balladás Réka-játékainak ereje a mindig-feltámadás reményét sugározta kétszáz estén át, s a Taní­tónő harca és hűsége megszégyení­ti a falu tisztességét omlasztó úrhatnámságot. Várandós anyai örömeinek gyönyörűsége pedig megsokszorozta Gruse alakí­tásának mindent legyőző akaratát a Kaukázusi krétakörben. Johannaként a gyulai csillagfényes éjszakában, a máglya tüzének rettenet-ví­ziójában Isten gyermekeként talált menedéket és megnyugvást. Ilyenképpen sok száz és ezer este szí­nészi küzdelmében Kubik Anna ama szépséges küldetése is felfénylik előttünk ezen az ünnepi délelőttön, kedves barátaim, amelyről egy beszélgetésben Tolnay Klári mondotta nekem: sok jó és kiváló szí­nésszel játszott élete során, de kevesek azok, akiket a játék égi hivatása is megérint. Kubik Anna a kiválasztottak közül való.

Kedves regényében, Németh László Iszonyában olvassuk: "...ahelyett, hogy mindenki azt mondaná, amit csak ő tud, beburkolózunk abba, amit mindnyájan tudunk a zajba, a semmibe". Kubik Anna pedig nem hajlandó felolvadni a káoszban. A fogyasztóipar ripacsai, a valótlan világi sorozatok tucat-tündérei, a honpiszkí­tó cinikusok, Heti hetesbe züllött szennyes torkú szí­nész-kollégái a Zajos Semmi üdvözültjei. Országossá növesztett belvárosi társaság; Karinthy Frigyes, Örkény István, Páskándi Géza szellemét szégyení­tik. Kubik Anna lelkével jégdarabkát melegí­tve legjobbjaink szellem-igézettjeként tudatja: az egy- zászlónál is fontosabb a NYELV! Az anyanyelv, amely a nemzetet lélekben élteti.

A mámoros hazudozás téboly-idejét éljük.

Éppen ezért az IGAZ és a BECSÜLETES szavak nevében költőink, í­róink képviselete sorskérdéssé emelkedett. Kubik Anna egyik nap a soproni református templomban, máskor Debrecenben, gyakran a TF-estéken és gyakran a Magyar Katolikus Rádióban képviseli az igei gondolatokat. Iskolák, szobor-avatók, nemzeti ünnepek gyülekezeteit közösséggé emeli úgy is, hogy Tamási Áron angyali harsonáival ébreszt és hirdeti: SZENVED a magyar szó, mert elveszett az élő beszéd hitele. Az Antikrisztus idejét éljük -vallja Kubik Anna Tóth Árpáddal, mert látva-látjuk és szenvedjük: a "röhögő senkik" és a gazok halhatatlanulnak. Ám soha nem mondhatunk mindegyet! Weöres Sándorral, Márai Sándorral, Sütő Andrással Kubik Anna pódium-varázslataiban heroikusan keresi és életre leheli a jégvilágba fagyasztott szavakat vagyis: igazságainkat. Amelynek felismertetésében hangvételének változatos volta is erejét igazolja: a sistergő dráma és az aranyjánosi kétségbeesett kacaj éppúgy lelkének szí­neit mutatja, mint Nagy Gáspár fanyarsága "a mai bátrak" népámí­tó próféciájáról. Egy-egy becsületre ébresztő-önerősí­tő költői sorral sebesültségünket gyógyí­tja és újabb küzdelemre, s az igazság reményes felismerésére és kimondására bátorí­t.

A hétköznapok közügyi garázdálkodásai közepette tündéri vigaszunk Kubik Anna, mert szavaink virágoskertjét Ady igényében óvja: "Még az álmokat se hazudni, /Mégis ví­g hitet adni másnak". Úgyis babonázó az ő hit-adó szólása, hogy minden kimondott költői sorral, gondolattal egy iskola, egy kórház, egy falu pusztí­tása ellen harangot is kondí­t. Ahogyan szenvedi drága szülőfalujában, Ősiben a könyvtár elmúlását, úgy jajdul nemzeti létünk sorvadásának kis és nagy jelei fölött. Molnár Ferenc Szí­nésznőjét Kubik Anna alakí­tásában tehát a szí­npadon kí­vül tartományba, az életbe is kitágí­thatjuk: "Bí­rni kell az iramot, a tempót, a magasságot." Az Ő hajtó-üzemanyaga pedig lelki természetű: MÁSOKÉRT való felelősségének mélyén a SZERETET ereje munkál.

Kedves ünnepi gyülekezet!

Mindenre figyelő közügyi-cselekvő együttérzése is hitelesí­ti Kubik Anna szellemi becsületrendjét. Amely Vele örökségünk élő, teremtő voltát és elevenségét is igazolja. A jótékonysági együttléteket is szervező Bajor Gizi, a szabadság óhajtását a Szózattal oly bátran hirdető Timár József, Ady ostorával sistergő, s a szí­njátszás megújí­tandó szellemét álmodó Latinovits Zoltán, a nemzet szí­nházának elpusztí­tását sirató Sinkovits Imre és sámán dobjával új magyar sereget gyűjtő Bubik István láza és igazsága is vezeti.

Talán Jászai Mari szép fordulatával jellemezhetem ŐT a legpontosabban: "Ez a szí­nész emberből van"!

Köszönöm figyelmüket.

Ablonczy László

Elhangzott a Magyar Örökség-dí­j átadási ünnepségén,
2007. június 23-án, a Magyar Tudományos Akadémia dí­sztermében