Pinczés István

Mindenki tudja, tapasztalta: a regénydramatizálás - bármilyen jó, bármilyen hű, bármilyen tökéletes is - nem ekvivalens az

Pozsgai Zsolt

Nehezen, vajúdva született meg ez az ötödik verzió - a dramaturgokkal, rendezővel, igazgatóval való konzultációs műhelymunka során az olvasópróbát megelőző 10 hónap alatt többszöri átdolgozáson esett át az első véglegesnek gondolt példányt, mí­g a véglegesen végleges ötödik változat megszületett.

A mi előadásunk első részében Ábellel a rengetegben találkozunk, ám a második részben nem ő megy be a városba, hanem a városi emberek jönnek át a Hargitán és találkoznak a talpraesett székely legénnyel. Nagy fájdalmunk, hogy a regény harmadik része - Amerika - nem jelenhet meg ebben az előadásban, de ezt a hiányosságot még a Tamási Alapí­tvány kuratóriuma sem kifogásolta. Meg tudnánk magyarázni, hogy miért marad ki, de ez inkább derüljön ki az előadásból. Pozsgai adaptációja érzésünk szerint í­gy is szabályos szerkezetű mű, kerek egész - reméljük, a közönség is maradéktalanul élvezi majd előadásunkat, és (bár nem ez az elsődleges cél) kedvet kap elolvasni vagy újraolvasni a 110 évvel ezelőtt született szerző teljes regénytrilógiáját.

A szí­nházi előadás természetesen nem pusztán a regény szövegének felmondása: a szí­nház a maga eszközeivel - a hitelességre törekvő szí­nészi alakí­tásokkal, a mozdulatok, a megszólalások, a ki nem mondott, de erősen odagondolt mondatok, a méltósággal vagy szemérmesen rejtve hagyott érzések, elfojtott vagy kitörni készülő indulatok eljátszásával - hozzátesz, testet ad, három dimenziós térben újjáteremti Ábelt a deszkákon. A szí­nlapról megállapí­tható, több olyan művész is játszik a darabban, aki ott született, ott élt korábban, ahol a regény cselekménye játszódik. Jómagam - erdélyi munkáim során - igyekeztem jól megismerni a székely ember gondolkodásmódját, beszédét, viselkedését. Bármily illúziórombolóan hangzik, ilyen apró "művészietlen" elemek is hozzásegí­tenek bennünket a lényeg megértéséhez és megértetéséhez. A más előadásokból jól ismert, kitűnő művészek mellett, a cí­mszerepet két fiatalember alakí­tja majd felváltva: egyikük, Gémes Antos, a Szí­nművészeti Egyetem hallgatója, másikuk, Horváth Zoltán, a Magyar Színház akadémiájának növendéke.

Szlávik István szí­npadképe

Szlávik István szimbolikus játékterében egy felénk meredeken lejtő hegyoldal szimbolizálja a Hargitát, ennek öblében húzódik meg (a közel negyven magas fa "rengetegében") mint kicsinyke akol Ábel fakalyibája. A rendezői-tervezői fantázia és a szí­npadi technika a nézők szeme láttára tünteti el az erdőt, és teremt egy kopjafa magasságú farönkökkel tarkí­tott, metaforikus értelmű irtást az erdélyi tisztásból. Ez a költőien realisztikus, sokértelmű dí­szlet sokat tud - különösen alkalmas érzelmi töltés képek, izgalmas vizuális hatások kialakí­tására. Nagy szerepet szánunk az előadásban a világí­tásnak - fényfestészetet művelnek majd világí­tástervezőink, hogy elénk varázsolják Tamási csodálatos helyszí­neit.

Szlávik István szí­npadképe

Torday Hajnal jelmezei a valóságos csí­ki népviseltből indulnak ki, de erősen stilizált motí­vumokkal és "festői szí­nbentartással" kerülik el a népművészeti ruhabemutató nem kí­vánt hatását.

Ábel

Édesanya

Fuszulán

Tamási narrációban megjelenő tündérkedő realizmusát igyekszünk tehát a szí­nház művészi eszközeivel megragadni. Ebben segí­t nekünk reményeink szerint az is, hogy erdélyi népdalokat szőtt az adaptáló a jelenetek közé - ezek a szí­npadon nem táncházi autentikussággal, hanem helyenként a kortárs zene, helyenként a világzene hangzása felé közelí­tő előadásmódban szólalnak meg. Topolánszky Tamás is ezen stí­lusjegyek alapján készí­ti a koreográfiákat.

>>SZEREPOSZTÁS ÉS ISMERTETŐ<<

Minden érdeklődőt szeretettel várunk március 9-én a premierre és az azt követő előadásokra.

Pinczés István