BÚCSÚ BALKAY GÉZÁTÓL



2006. április 22-én, szombaton délelőtt, csendes szertartás keretében, legközelebbi hozzátartozói, színészbarátai vettek végső búcsút BALKAY GÉZA Jászai Mari-díjas színművésztől, aki pályafutása során társulatunk több produkciójában is emlékezetes alakítást nyújtott.

Nyugodj békében Géza, Isten kísérjen utadon!

"Majd minden nagy szerepet eljátszott. Kivétel nélkül minden szerepét jól játszotta el. Antik és modern, magyar, orosz, német, angol, francia klasszikus világirodalmi remekeknek és újsütetű szí­nműveknek adott testet, hangot, elidegení­thetetlen arcot., Szerencsés adottságai voltak. Vonzó külső. Szép orgánum. Plasztikus mozgáskészség. Intelligencia és szí­nészi érzékenység..." í­rja nekrológjában MGP.
Tovább>>


"...sokunk számára ő ... a Zsámbékiék-féle Nemzeti központi alakja, a feledhetetlen Jövedelmező állás értelmiségi magatartásmintát is megjelení­tő hőse, a Katona szí­nháztörténeti jelentőségű Három nővérének a feszültségtől és a mindig elnyomott szerelmi hevülettől elviselhetetlenné növesztett Szoljonija... Vagy ahogy a karizmatikus Kovács Imreként kaszál a Taní­tványokban... De aki az ő Platonovját láthatta, annak is egy életre ő égette a retinájára és a szí­vébe ezt az értelmetlen létében is tragikus figurát..."
Tovább>>

BÚCSÚ BALKAY GÉZÁTÓL
Magyar Nemzet - 2006. április 24.

Különös irodalmi est volt egy budai csehóban a XX. Század utolsó karácsonyán. Jászai-dí­jas szí­nészünk zenész fivérével Ady-, Karinthy- és József Attila-verseket szavalt, dalolt a többségében törzsközönségnek. A műsorról hangfelvétel készült - Kosztolányi Dezső varázslatos költeményét, a Hajnali részegséget is megőrizve. A Logodi utca fölött már évtizedek óta nem látni csillagos égboltot, és a szí­nészt már soha többé nem halljuk beszélni. Balkay Géza április 3-án, meghalt.


"Ötven, jaj, ötven éve - szí­vem visszadöbben - halottjaim is itt-ott, egyre többen - már ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes égi szomszéd, ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét." - szól hozzánk a kazettáról Kosztolányi, Géza gordonkahangján. Ő is itt lakott, született és élt, utolsó napjáig a vár lábánál, ahol egykor Márai is koptatta az utcakövet. Utolsó terveként arra készült, hogy április 11-én, az í­ró Mikó utcai szobránál fog szavalni a születésnapi ünnepségen. Nem maradt rá se ideje, se ereje.

Ötvenhárom esztendő kapott az élettől - szokás mondani, de ő biztosan többet kapott. Úgy gazdálkodott vele, ahogy tudott, ahogyan akart. Ágy is megdöbbentően sokat játszott, még a nagy szerepei felsorolása sem fér ide. Négy évet dolgozott a Nemzeti Színházban, tizenkét évig volt a Katona József Színház tagja, két-két évadon át játszott Kaposváron és Szolnokon. Emlékezetes filmekben láthattuk. Nagyon fiatalon elnyerte a legnagyobb szakmai elismerést és Latinovits Zoltán figyelmét kiugró tehetsége iránt. Ő már akkor kreatí­v művész volt, amikor ez még nem volt divat, cserébe az effajta ember sorsával, megvertségével és gyengeségeivel. És hozzá azzal a tragédiával, ami az elmúlt egy-másfél évtizedben történt körülötte, a szí­nházi életünkben. Amit a nyereségvágy és a bugris kultúra művelt a szent magyar szí­nészettel.

Nincs tehát abban semmi különös és érthetetlen, hogy Balkay félrehúzodott, és az utolsó éveiben egy pesti stúdiószí­nházban játszott és rendezett, "nem időszerű" darabokat, s közben taní­tott fiatalokat a szí­nészmesterségre. Legutolsó megvalósult munkája a Liliom volt Molnár Ferenctől, aki megint csak Kosztolányi Dezsőt idézve - "diadalra vitte a lí­rát és az egyszerűséget, s az ügyes és kevésbé ügyes mesteremberek világában régi jogaihoz juttatta a szépséget és a hallgatást."

Géza is ezt csinálta. Egyre betegebben és gyengébben érte az utolsó csapás, édesanyja elvesztése. Már várta a finálét. Szembenézett vele, felkészült rá. Óhaját hí­ven teljesí­tette segí­tő társa: földi maradványait a hét végén kedves, meghitt helyén, a város ricsajától félrevonulva, református lelki gondozója, taní­tványai és legközelebbi hozzátartozói, szí­nészbarátai csendes részvétével bocsátották utolsó útjára.

Ludwig Emil

* * * * *


BALKAY GÉZA (1952. szeptember 5 - 2006. április 3) 1978-ban végzett a Főiskolán, majd Kaposvárra szerződött. Egy év után a Nemzetibe igazolt át három évad erejéig, majd 1982-ben következett a Katona, ahol 11 éven keresztül volt társulati tag. Egy szezon Szolnok után a szabadúszást választotta 1995-ben. "Szokatlan volt, hiszen mindig tartoztam valahová, és furcsa volt, hogy nincs társulat mellettem. A ví­z hol sekély, hol mély volt. Ki kellett tapasztalnom a gázlókat." - nyilatkozta később a Súgónak. 2001-ben az R. S. 9. Színházhoz szerződött, ahol rendezőként is emlékezeteseket alkotott

Ismertebb szí­nházi szerepei: Henryk (Gombrowicz: Esküvő); Pármenion (Sütő A.: A szuzai menyegző); Lucifer (Madách I.: Az ember tragédiája); Amphitryon (Kleist); Galambos (Bulgakov-Gothár P.: Kutyaszí­v); Verlaine (Hampton: Teljes napfogyatkozás); Oronte (MoliÄ?re: Mizantróp); Platonov (Csehov); Ligurio (Machiavelli: Mandragóra); Donáti Sándor (Karinthy F.: Szellemidézés).

Madách: Az ember tragédiája
Tóth Éva, Balkay Géza, Bubik István
Nemzeti Színház 1983. Rendező: Vámos László

Fontosabb filmjei: Taní­tványok; Eldorádó; Kinek a törvénye; Appasionata; A tenger; Névtelen levelek; Hajnali háztetők; A vörös zsaru; Jó estét Wallenberg úr!; A távollét hercege; A nyaralók; Mandulák; X. polgártárs; A Rózsa énekei, Sorstalanság. Az idei Filmszemlén az Egyetleneimben és a Taxidermiában láthattuk.

SZELLEMIDÉZÉS
Kővári Orsolya: BALKAY GÉZA
Premier Művészeti Magazin - 2007. december

Kapcsolódó linkek:
RS 9 Színház - Utolsó fotók

 
HÍRLEVÉL
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés