|

FILLÁR ISTVÁN (Miskolc, 1965. december 21. Felesége Bazsó Gabriella táncművész. Gyermekei: Anna 1995, Csongor 1999) 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989−2007 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. A pécsi társulat egyik legnépszerűbb művészévé vált, prózai és zenés szerepekben egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott. Művészi munkájának elismeréseként Nívódíjat kapott, többször is elnyerte a Pécsi Nemzeti Színház közönségdíját, a BAT-díjat, és a Budapesti Tavaszi Fesztivál díját. 2007-őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának művésze.
Színészi munkája mellett régóta zenél. 2009-től a Magyar Színház színészzenekara, a HARMADIK FIGYELMEZTETÉS tagja.
Vendégművészként játszott többek között a Gyulai Várszínház, a Pécsi Harmadik Színház, a József Attila Színház produkcióiban.
Kitüntetései: Szendrő József-díj 1993. Őze Lajos-díj 1997, Jászai Mari-díj 2005, Főnix-díj 2008.
A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:
ALFRÉD DOOLITTLE (Lerner − Loewe: My Fair Lady), PSZICHOLÓGUS − Jóska (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), O'HARA FELÜGYELŐ (Joseph Kesselring: Arzén és levendula), BASTIAN MOLE (David Gieselmann: Kolpert úr), VITTORIO VIDAL (N. Simon − C. Coleman − D. Fields: Sweet Charity), PETYPON (Georges Feydeau: Osztrigás Mici), FERRITKIRÁLY (Berg Judit: Rumini), WELLER MARTIN (D. L. Coburnk: Kopogós römi), RICHARDETTO (John Ford: Kár, hogy kurva), METELLUS (Füst Milán: Catullus), CLAUDIUS / TERPNUS / OTHO / DOMITIUS (Nero, a véres költő)
 |
Fillár István és Soltész Bözse a Hullámtörés előadásában |
|
Interjúk:
Fillár István az erős Hamlet − Terasz.hu, 2003. január 17. Nem nyereséges, de hasznos − Beszélgetés Fillár István Jászai-díjas színművésszel − NAPI Online, 2005. augusztus 23. Sztankai Ádám: Fifi sógor − PREMIER művészeti magazin
Fontosabb alakításai:
ZOLI (Szép Ernő: Vőlegény), LYSANDER (Shakespeare: Szentivánéji álom), ZWIKLI (Huszka Jenő: Mária főhadnagy), STEPHEN (Schwartz - Greene - Tebelak: Godspell), CAMILLE (Feydeau: Bolha a fülbe), MATHAMA GANDHI (Müller - Tolcsvay: Doktor Herz), NICHOLAS BECKETT (Orton: Amit a lakáj látott), CASSIUS (Shakespeare: Julius Caesar), JIM (Williams: Üvegfigurák), ZSUPÁN KÁLMÁN (Kálmán: Marica grófnő), MUSZTAFA BEY, CELESTIN FOURMENT (Ábrahám: Bál a Savoyban), FIÚ (Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem), BORBÉLY (Leigh - Wasserman: La Mancha lovagja), MISKA (Szirmai: Mágnás Miska), HORVÁTH FERI (Németh Ákos: Müller táncosai), ROONEY (Kesselring: Arzén és levendula), LÉNIA (Babay: Három szegény szabólegény), FICSÚR (Békeffi - Fényes: Rigó Jancsi), HUBICKA (Hrabal - Krobot: Szigorúan ellenőrzött vonatok), LILIOMFI (Szigligeti: Liliomfi), BENEDEK (Ahlfors: Színházkomédia), HITLER (Gavran: Freud doktor páciense), PETRONIUS (Székely: Caligula helytartója), ALBERT (Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek), GALÓCZA (Kusan:Galócza), JAGO (Shakespeare: Othello), BARÁT (Spiró György: Elsötétítés), LUCIEN OUVRIER (Eisemann Mihály: Fekete Péter), EGYENRUHÁS (Dés László - Nemes István - Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter: Valahol Európában), PÉTER (Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár), HAMLET (Shakespeare: Hamlet), MERCUTIO (Shakespeare: Romeo és Júlia), MICHAEL (Jonathan Larson: Robbanás előtt - Tick, tick... boom), BELCREDI (Luigi Pirandello: IV. Henrik), ALFRED P. DOLLITTLE (Frederick Loewe - Alan Jay Lerner: My Fair Lady), VERSINYIN (Csehov: Három nővér), RUDOLF HESS (Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata), CYRANO DE BERGERAC (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac), LUIGI DEL SORO (Vajda Katalin - Fábri Péter: Anconai szerelmesek), PAPP FERKE (Szép Ernő: Patika), DE SILVA ( Karl Von Gutzkow: Uriel Acosta), GRABOWSKI (Valla Attila - Szikora Róbert: Macskafogó), VITÉZ BÖFÖGHY TÓBI (Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én), GARMADA (Tamási Áron: Ábel), A PÁPA (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete), SZILVAI TÓDOR (Szigligeti: Liliomfi), ALFRÉD DOOLITTLE (Lerner - Loewe: My fair Lady), JAN NYMAN (Vivien Nielsen: Hullámtörés), CHEUNEVIETTE (Feydeau: Fel is út, le is út), ELSŐ TISZT (Cole Porter: Mi jöhet még?!), PSZICHOLÓGUS − Jóska (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), PODKOLJOSZIN (Gogol: Háztűznéző), ISTEN (Bertolt Brech: A szecsuáni jó ember), GUICHE GRÓF (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac), O'HARA FELÜGYELŐ (Joseph Kesselring: Arzén és levendula), BASTIAN MOLE (David Gieselmann: Kolpert úr), VITTORIO VIDAL (N. Simon - C. Coleman - D. Fields: Sweet Charity), MR. DUVAL ( Alexandre Dumas- Kiss Csaba: A Kaméliás hölgy), PETYPON (Georges Feydeau: Osztrigás Mici),
Televizió:
ARANYLIBA , OTHELLO, PEER GYNT, GALILEI, GABI, ILLETLENEK, JANUÁR, VAKÁCIÓ A HALOTT UTCÁBAN, ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ, KISVÁROS - sorozat, TŰZVONALBAN - sorozat, CSALÁDI TŰZHELY − JANIKA
FILLÁR ISTVÁN művészi sokoldalúságáról más színházi tevékenységei is tanúskodnak. Ő szerezte például a Noé című rockopera zenéjét, s színészi munkája mellett több előadás (Romeo és Júlia, Vízkereszt) vívó jeleneteit tanította be, s játékmesterként dolgozott.
|