Pinczés István jegyzi a teátrum ma esti bemutatóját, a Búcsúkvartettet

- Metz Katalin í­rása -

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki március idusán Pinczés Istvánt, aki Niklas Radström drámájának rendezésével mutatkozik be a Hevesi Sándor téri teátrumban. A bemutatón a svéd szí­nműí­ró is jelen lesz. A rendező a lelkiismeretre apelláló, némely művész árulására utaló, izgalmas időszerű műről nyilatkozik lapunknak.

- A szí­nházak nagy többsége sajnálatosan ódzkodik a kortárs drámák bemutatásáról, hát még, ha mifelénk ismeretlen, külfödi szerzőről van szó. Hogyan esett hát a választásuk Radström drámájára?

- A hazájában és a nagyvilágban igencsak elismert svéd drámaí­ró kötete néhány éve jelent meg Magyarországon, a benne publikált művek közül szemelte ki és javasolta számomra egyik kolléganőnk. Miután Iglódi István, a Magyar Színház igazgatója fölajánlotta, rendeznék valamit a teátrumukban, több darab közül végül a Búcsúkvartett mellett döntöttem. Emellet szólt az a körülmény is, hogy Csernus Mariann 75. születésnapját a rangos művésznő pályájához méltó feladattal szerettük volna megünnepelni, és Radström drámájában az egyik főszerep kiáltott utána.

- Csernus Mariann, mondhatni, egyenesen megtáltosodott az utóbbi időben, gyönyörű alakí­tást nyújtott legutóbb Gogol Az orr cí­mű novellájának szí­npadi változatában is. Milyen szerepeket kí­nál a darab a többi szí­nésznek?

- Egytől egyig izgalmas szerep jut valahány föllépő művésznek, fokról fokra jutnak el a drámai végkifejletig, amikor is rendre lehull az álarc a szereplőkről, s a hosszas lelki viaskodásokkal telí­tett dialógussorozat nyomán elérkeznek egyfajta megtisztulásig. A négy szerepet négy kitűnő művész alakí­tja, az idős zenetanár Helgát Csernus Mariann, Szergejt, a karrierje kedvéért súlyos árulást elkövető csellóművészt Szélyes Imre, a fiatalabb zenészt Cserna Antal, feleségét, a későbbi szovjet-orosz emigránst, Irinát pedig Kubik Anna formálja meg.
Négyük váltakozó párbeszéde során bontakozik ki a drámai történet, melyet kelet-európai tragédiának is felfoghatnánk, hiszen nem egy példát szolgáltatott rá a kommunista diktatúra lélektorzí­tó, jellemdeformáló abszurd mivolta. Radström mesteri fordulatokkal bonyolí­tja a cselekményt, amely voltaképp a négy szereplő, azaz, egy vonósnégyes művészeinek konfliktusokkal tűzdelt vitája, beszélgetése során bontakozik ki, mondhatni a lélek belsejében. A dráma nem külső eseményekben, hanem a belső történések sí­kján zajlik, s ennélfogva a szí­nészek szí­npadi játékának intenzitásán múlik. Rendezői munkámban tehát kifejezetten erre kellett összpontosí­tanom, a lélektani folyamatok nyomon követésére, megértésére és kiemelésére, s a legkevésbé sem külsődleges szempontok "bevetésére".

- Milyen drámát kell végigélniük a szereplőknek ahhoz, hogy mint emlí­tette, ennyire időszerűnek érezze Radström művét?

- Hosszadalmasan lehetne mesélni a dialógusok során kikerekedő történetet, de hadd fedezze föl magának a néző a benne foglaltak súlyos tanulságát. Mindenesetre ma, amikor a III/III-asok lelepleződésének viharos évadját is éljük, valósággal húsba vágó a svéd drámaí­ró darabjának témája. Nem kevesebbről szól, mint egy szellemi atyját, vezetőjét, útját fiatalkorában egyengető, kedves professzorát árulja el egy pályakezdő csellóművész. Rendszeresen jelent róla a KGB-nek, mí­gnem a neves idős művészt állásából elbocsátják, meghurcolják, olyannyira, hogy jóval később az átéltek öngyilkosságra késztetik. Tegyük hozzá ehhez, hogy annak idején Szergejt egyenesen családtagként kezelte tanára. Az árulás jutalmaként a fiatal csellista, megjátszott, de az államhatalom által titkosan legalizált szökéssel, egy koncertturné alkalmából Nyugaton maradhat, és ott í­vel föl látványos karrierje. A bűnt, amit elkövet, mindvégig fátyol borí­tja, mí­g ki nem buggyan belőle egy különös elszólás során - épp annak a kvartett-társának, aki az elárult professzor lányaként, egy angol zenész feleségeként a darab jelen idejében már Nyugaton él. Irina szerepét Kubik Annak játssza, a szerző számára is juttat jócskán a drámai dialógusokból, a szenvedésből, váratlan megpróbáltatásokból, apja elvesztése, majd szembesülése annak árulójával, kamaszlánykori bálványozottjával, lelki viaskodásokkal terheli szerepét. A legbonyolultabb talán a Csernus Mariann formálta Helga alakja, akinek bölcsessége mögött keserves magánéleti válság rejlik, harminc éven át titkolta, ahogy fogyatékos gyermekét intézetben helyezte el, és sosem látogatta. Ezzel a lelkiismeret-furdalással éli életét, teljes erejét a szakmájába oltva. A szí­nészek drámai összecsapásait egy valódi vonósnégyes muzsikája szakí­tja meg, illetve kí­séri, melynek tagjai egy szí­npadi fátyolfüggöny mögött ülnek. Sosztakovics c-mol vonósnégyesét próbálják, melyet az orosz zeneszerző saját temetésére í­rt, s amelyet a darab szereplői most a professzor gyásszertartására próbálnak. Memento mori.

MAGYAR NEMZET
2004. március 26.