A FARKAS-RATKÓ DÍJ

Néhai FARKAS ISTVÁN  1848-as honvédtiszt, később tiszteletreméltó pécsi ügyvéd feleségével Raskó Celesztinnel együtt alapította e díjat. Pécs város okmánytárának 432. számú ügyirata, az alapító 1877. február 21-én kelt végrendelete, amely szerint:

"A pesti nemzeti színház részére tétessék le egyezer ft. Farkas-Raskó alapítvány czím alatt és kamatai ösztöndíjkép minden év ápr.: 6-án este a színházban nyilvános ünnepéllyel adassanak át azon hazafias színésznek, nemi különbség nélkül, kit erre pályatársai legérdemesebbnek jelölendnek ki."

A díja a végrendelet hatályba lépése után 1884-től 2000-ig, a régi Nemzeti Színház utolsó évadjáig, egy-egy kivételtől eltekintve minden évben kiadták a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján, bár életének története alatt neve, formája és átadásának időpontja is módosult.

A díj mai elnevezése láthatóan nem egészen a néhai alapítók nevét őrzi. Kávási Klára, a Nemzeti Színház könyvtárának és archívumának vezetője derített fényt erre a rejtélyre. Kutatásai nyomán kiderült, hogy az 1928-ban kiadott Színművészeti Lexikon szócikkében Raskó Celesztin nevét tévedésből Ratkó Ilonának írták, s a díj elnevezése ekkor módosult. Az ösztöndíjból pedig ezüst vándorgyűrű lett, mert a világháborúkat követő infláció miatt a letétbe helyezett összeg többször is elértéktelenedett, melynek következtében idővel csak a Nemzeti Színház mindenkori vezetésének támogatása tette lehetővé az időközben rangos elismeréssé váló díj további életét. A díj átadásának időpontja is módosult, hiszen egy idő után nem április 6-án, Celesztin névnapján, hanem az évadzáró társulati üléseken adták át.

A Farkas-Ratkó díj

Az aprónak nem is igazán mondható módosulások ellenére a díjazott művészek névsorára tekintve mégiscsak azt kell mondanunk, hogy a Farkas-Ratkó díj eredeti funkcióját betöltötte, hisz minden évben egy-egy, a pályatársak ítélete alapján díjazott művész munkájának rangos elismerésévé vált.

A díjat utoljára 2000-ben adták át ebben a rendszerben a régi Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén.

A Farkas Ratkó vándorgyűrű

2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben a FARKAS RATKÓ DÍJAT nagy színháztörténeti múltja és rangja ellenére nem adták át, ugyanis 2000 nyarán, amikor a régi Nemzeti Színház a Pesti Magyar Színház elnevezést kapta, senki nem rendelkezett a díj további sorsáról.

2005-ben a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház vezetői, - Iglódi István és Jordán Tamás -, megpróbáltak megoldást találni, s úgy döntöttek, hogy egyrészről figyelembe veszik az Alapító Okirat rendelkezését, amely szerint a mindenkori Nemzeti Színház társulatát illeti a gyűrű, de ugyanakkor azt is méltányolják, hogy a társulatok történelmi múltját nézve a jelenlegi Magyar Színház tagjai rendelkeznek gyökerekkel, ők őrzik a máig friss hagyományokat. Így egy kompromisszumos megoldás született, amelynek értelmében a díj odaítéléséről 2005-től váltakozva szavazhat a két társulat.

 

A DÍJAZOTT MŰVÉSZEK
1884-2005

1884 Mihályfi Károly
1885 Fáy Szeréna
1886 Alszeghy Irma
1887 Palotai Piroska
1888 Horváth Zoltán
1889 Dömjén Rózsa
1890 Zilahy Gyula

1891 Boér Hermin
1892 Császár Imre
1893 Görgy Ilona
1894 Latabár Kálmán
1895 Maróthy Margit
1896 Dezső József
1897 Ligeti Juliska
1898 Bakó László
1899 Nagy Ibolya
1900 Paulay Ede

1901 Rózsahegyi Kálmán
1902 Tuboly Klementin
1903 Mészáros Lajos
1904 Paulay Erzsi
1905 Szőke Lajos
1906 Demjén Mari
1907 Hajdu József
1908 Váradi Aranka
1909 Mészáros Alajos
1910 Aczél Ilona

1911 Garamszeghy Sándor
1912 Kelemen Mária
1913 Lubinszky Tibor
1914 Rosos Giza
1915 Gabányi László
1916 Mátray Erzsi
1917 Pataki József
1918 Ághy Böske
1919 Szőke Lajos
1920 Iványi Irén

1921 Szathmáry Lajos
1922 Nem adták ki
1923 Tasnády Ilona
1924 Ónodi Ákos
1925 Somogyi Erzsi
1926 Turányi Alajos
1927 Vándory Margit
1928 Hosszú Zoltán
1929 Szabó Margit
1930 Dr. Forgács Antal

1931 Környey Paula
1932 Somody Kálmán
1933 Eőry Kató
1934 Tímár József
1935 Olthy Magda
1936 Tapolczay Gyula
1937 Rápolti Anna
1938 Juhász József
1939 Szeleczky Zita
1940 Apáthy Imre

1941 Gobbi Hilda
1942 Ungváry László
1943 Szörényi Éva és Mészáros Ági
1944 Újlaky László
1945 Nem adták ki
1946 Lukács Margit
1947 Gellért Endre
1948 Bánky Zsuzsa
1949 Pásztor János
1950 Ruttkai Éva

1951 Bessenyei Ferenc
1952 Ferrari Violetta
1953 Hindy Sándor
1954 Máthé Erzsi
1955 Horkai János
1956 Berek Kati
1957 Raksányi Gellért
1958 Kohut Magda
1959 Kállai Ferenc
1960 Törőcsik Mari

1961 Konrád Antal (?)
1962 Pápai Erzsi
1963 Horváth József
1964 Bara Margit
1965 Sinkovits Imre
1966 Váradi Hédi
1967 Sztankay István
1968 Nem adták ki
1969 Csernus Mariann
1970 Őze Lajos

1971 Zolnay Zsuzsa
1972 Gelley Kornél
1973 Tatár Eszter
1974 Sinkó László
1975 Ronyecz Mária
1976 Pathó István
1977 Bodnár Erika
1978 Benedek Miklós
1979 Császár Angela
1980 Szacsvay László

1981 Moór Marianna
1982 Balkay Géza
1983 Császár Angela
1984 Oszter Sándor
1985 Kubik Anna
1986 Bubik István
1987 Pregitzer Fruzsina
1988 Rubold Ödön
1989 Papadimitriu Athina
1990 Rubold Ödön

1991 Götz Anna
1992 Rubold Ödön és Szirtes Gábor
1993 Varga Mária
1994 Ifj. Jászai László
1995 Varga Mária
1996 Végh Péter
1997 Csomor Csilla
1998 Bede Fazekas Szabolcs és Tóth Sándor
1999 Soltész Erzsébet
2000 Ifj. Jászai László

2001 A díjat nem adták át
2002 A díjat nem adták át
2003 A díjat nem adták át
2004 A díjat nem adták át
2005 Blaskó Péter - Nemzeti Színház
2006 Ruttkay Laura - Magyar Színház
2007 Stohl András - Nemzeti Színház
2008 Jegercsik Csaba - Magyar Színház
2009 László Zsolt - Nemzeti Színház
2010 Gémes Antos - Magyar Színház