Drága Kutyu!

Szomorú egybeesés.
Június 4-e van. Trianon napja és a te búcsúztatásod.

Azért kezdem így, mert ez az egybeesés véletlen is. Szombaton voltam Györökön, ahol bizony te díszpolgár vagy és Trianon emlékkövet avatott a falu. Helyetted mondtam a verset. És az a szomorú, hogy HELYETTED. Hisz ötven évig te voltál ott az ünnepeken a szavaló, a szervező, a tanácsadó. A polgármester úr az ünnepség előtt megható és méltó szavakkal emlékezett rád. Egy perces néma felállással tisztelegtünk emlékednek. Hála Istennek, sokan voltunk. Ott állt némán a falu apraja-nagyja. A színpad a tó partján volt, a pázsiton.

És én ekkor, ebben az ünnepi csendben azt láttam – szavamra – divatos nyári öltözetedben, a zsebkendő a négy sarkán megkötve a fejeden, fecskében kibuksz a vízből, teszel egy-két lépést – igen, vízen is jártál – és egyedülálló zengő hangodon szólsz a gyülekezethez: Srácok, köszönöm, letelt az egy perc, ennyi volt, nem több!

Drága barátaim, itt van a bökkenő. Hogy lehet méltón megemlékezni a gyász óráiban Raksányi Gellértről és Raksányi Kutyáról. A kutyaságáról. Mert drága barátaim, ő etalon volt, a magyar színészet emblematikus figurája. Ő mondta mindig: A színész 7-től 10-ig a színpadon nyilatkozzon. A többi smafu, okoskodás. És mégis, ez a 7-től 10-ig tűnik el a ködben.

Drága Kutya! Ki emlékszik a színháztörténészeken kívül a csugariakra (A két Makláry, Szemethy), Bihari Tiborcára, vagy a te Oroszlánodra, hogy a nagy epizodistákat emlegessem. Sajnos manapság rosszízű felhangok kísérik ezt a szót: epizodista. Meg is kaptad a magadét, amikor a Nemzet Színésze lettél. De az lettél. Mondta is egy művelt ember, Kutyukám, téged nem lehetett kihagyni. Nem bizony. A kutyaságod, a kutyául megélt őszinte életed volt rá a fedezet.

Mert az is kutyaság, amikor azt mondtad, hogy sokkal több ideig voltam a nemzet napszámosa, mint a színésze.

Mert az is kutyaság, hogy Györökön a kis házadban (kutyaól, így hívtad), a tányérokat nekitámasztottad a kerítésnek és tíz méterről slaggal locsoltad őket. Mosogattál.

Mert az is kutyaság, hogy korunk egyik legműveltebb latin műveltségű színésze voltál.

Mert az is kutyaság, hogy Siófokon az üdülőből hajón mentél át Badacsonyba bort kóstolni elegánsan: fehér cipő, fehér zokni, fehér öltöny, fehér nyakkendő, fehér szalmakalap. Úgy néztél ki, mit Chevalier. S négy nap múlva megérkeztél a szokásosban: négy sarkán csomóra kötött zsebkendő a fejeden, fecske, mezítláb. Négy nap alatt ruházatodat felélted. A Szárszó nevű motoros zoknid árából hozott haza. Megérkeztél.

Mert az is kutyaság, hogy te voltál a kor legszebben és a legszebb hangsúllyal beszélő színésze.

Mert az is kutyaság, hogy Kubik Ancsának vitt a postás egy csomagot, feladó Raksányi Kutya, levél a spárga alatt. Azt írtad:  „Anna kedves, bontsa fel, nézzen bele, nagyon szépet fog látni." A borotválkozó tükröd volt.

Mert az is kutyaság, ahogy a haza és a magyar irodalom elkötelezett híveként létrehoztad önálló estjeidet.

Mert az is kutyaság: „Ej, nem ropod a zsemle, nem ropog a kifli, ma már lila a tehén, lila a rendező, pedig én egész életemben a dolgozó rendezőt szolgáltam."

Drága Kutya, hadd mondjak utoljára még egy gyönyörű kutyaságot. Ötven év távlatából is úgy érzem, hogy te voltál az egyetlen, aki a Himnuszt és a Szózatot, az összes versszakot kívülről tudta, zsigerből. Szégyellem, én nem tudom.

De azt tudom, hogy hány társunkat búcsúztattad már ebben a temetőben, és hogy hány kollégának adtál egy mennyországra való jótanácsot. Én nem adok. Én csak átveszem a tiszted. Most én búcsúztatok. Társad, Kati mondta, aki végigkísért krisztusi szenvedésedben, szinte utolsó óráidban odasúgtad neki: „Haldokló csak haldoklótól fogadjon el jótanácsot, mert a kibicnek semmi se drága." Keserű, nagyon keserű szavak, de hidd el, Kutyu, szól még értünk a harang. A legendák túlélnek bennünket. S mi, utánad jövők is elmúlunk, már csak az a kérdés, ki viszi át a legendákat a túlsó partra. Nos? A többi néma csend.

Drága Kutya! Szombaton eltűntél a györöki habokban. Nem hallottad a vers végét. Ma, a véletlen, de csodás egybeesés kapcsán – remélem Juhász Gyula, kedves költőnk nem haragszik meg – utolsó sorait némi bővítéssel most elmondom neked és nektek, drága barátaim:

           Trianon és Raksányi Gellért búcsúztatásának gyászos napján,
           magyarok, testvéreim, ti rossz csillagok alatt virrasztva járók,
           ó nézzetek egymás szemébe nyíltan és őszintén,
           és a nagy-nagy sír fölött ma fogjatok kezet,
           és esküdjetek csupán a szív verésivel, s a jövendő hitével egy nagy esküt,
           mely az örök életre kötelez, a munkát és a küzdést hirdeti,
           és elvisz a boldog feltámadásra.

A Pesti Magyar zárójel Nemzeti Színház társulata nevében búcsúztam tőled.

Isten nyugosztaljon.

Csurka László

Farkasréti Temető - 2008. június 4.

>>RÉSZLETES BESZÁMOLÓ A BÚCSÚZTATÁSRÓL<<