Raksányi Gellért Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja kedden, nyolcvanhárom éves korában elhunyt. A művészt az OKM saját halottjának tekinti.

A sokkoló hír fájdalmát enyhíti, hogy Raksányi Gellért, aki az epizódfigurákat ugyanolyan tökéletesen valósította meg, mint az álomszerepeket, elérte azt, amit művész elérhet. Emlékezetünkbe tolulnak robusztus alakításai, a több mint ötven szerep történelmi sikerfilmekben, a Rákóczi hadnagyában, emblematikus művészfilmekben: a Magyarokban, a Körhintában és az Édes Annában. A számára mindennél fontosabb színpadon, a világot jelentő deszkákon volt Biberach a Bánk bánban, Vukovics Sebő Illyés Fáklyalángjában, Szmirnov Csehov Medvéjében. A magyar és a világirodalom emlékezetes szerepeinek és a magyar irodalom legszebb verseinek megszólaltatásával elérte, hogy Biberach s mindenekelőtt nemzeti imáink, a Himnusz és a Szózat Raksányi Gellért senkivel össze nem téveszthető, olykor bársonyos, máskor pengeéles basszbaritonján szólalnak meg képzeletünkben. Nehéz volna elsorolni azokat a tévéfilmeket, kabaréjeleneteket, amelyekre az ő robusztus humorának köszönhetően emlékezünk. Telitalálatos alakításai a Rózsa Sándor című tv-sorozatban és a Szomszédok című teleregényben meglehetősen megemelték a feledhető alkotások színvonalát. Profi módon, magas szinten azonosult minden szerepel, ugyanakkor mindig, minden körülmények között önmaga volt. Életművéhez tartozott az önfeledt komédiázó erő is, amellyel a közönség elé varázsolta a vele történt eseményeket. Feledhetetlen élmény volt, amikor Rákay Philip Ketten a korzón című műsorának vendégeként elmesélte, hogyan vesztett el kicsiny gyermekkorában, s találta meg egy vadászkutya, akinek a Kutyu becenevet köszönheti.

2003-ban Tolcsvay Béla énekművész szerkesztésében kiadott egy CD-t, amelyen az örökkévalóság számára együtt rögzülnek a magyar irodalom legnagyobb klasszikus költeményei, mások mellett Tompa Mihály Forr a világ, Ady Endre Imádság háború után, Kosztolányi Dezső Üllői úti fák, Márai Sándor Halotti beszéd, Gyurkovics Tibor Ország című művei. Elragadtatott gratulációmra így felelet: „Kutyunak ez kutya kötelessége volt. Arra törekedtem, hogy a legalázatosabb szívű tolmácsa legyek nagy költőinknek, és hogy apait-anyait beleadjak, mert időskorban rettenetesen kell vigyázni arra, hogy az ember ne éljen vissza a közönség elnéző tapintatával. Jó lenne átadni a bennünket követő nemzedékeknek egy olyan stafétabotot, amely nem szöges, meg lehet fogni, és tovább lehet vele szolgálni a közönséget.  A mi lemezünk esetében a szándék nemességéhez nem fér kétség. Hogy sikerült-e közel hoznom a gyerekekhez, valamint a szó szépségére, a haza feltétlen szeretetére áhítozó felnőttekhez a számomra szentségként tisztelt magyar irodalom csúcsteljesítményeit, nem az én tiszten megítélni."

Sikerült, Kutyu bácsi. Neked soha nem volt szükséged a közönség elnéző tapintatára, mert kivívtad a közönség nagyra becsülő tiszteletét és feltétel nélküli szeretetét azzal a két dologgal, aminél nincs a világon fontosabb: makulátlan erkölcsi erőddel és hatalmas tehetségeddel.

Pósa Zoltán

MAGYAR NEMZET
2008. május 22.