„A Tangó tulajdonképpen hagyományos családi dráma. De csak az alaphelyzet halvány körvonalait tekintve, mert mindaz, ami kitölti ezt az alaphelyzetet, cseppet sem hagyományos. Amikor felmegy a függöny, olyan család életébe tekinthetünk be, amely nem létezik. Egy abszurd család életébe. Ez az abszurd család azonban olyannyira ťreálisŤ, hogy mindannyiunkat emlékeztet saját családunkra. És a nagyobb családra is. A nemzetre, a világra. Talán az abszurditásnak, realitásnak és általánosságnak ez az egyidejűsége magyarázza a sikert? Talán ez magyarázza, hogy a Tangó nemcsak Lengyelország, de Európa majdnem összes jelentős színpadán siker – világsiker? Talán ez, talán ennél több is. Mindenesetre Mrożeknek az a különös képessége, hogy világtörténelmet tud varázsolni ennek a nekeresd családnak életébe. Helyesebben: a XX. század első felének Európa-történeti sémáját, a fasizmussal vívódó humanizmust teszi életükké. Mert a Tangó tulajdonképpen történelmi dráma. És politikai dráma, amely nem mentes a napi politikai utalásoktól sem. És pszichológiai dráma. S mert mindhárom egyszerre, s mert formáját tekintve intellektuális dráma és egyben annak kigúnyolása: antiintellektuális dráma is. Összetettségében a Tangó hasonlít a világirodalom legnagyobb alkotásaihoz. Társuk és rokonuk. Talán ez magyarázza a sikert."

(Nádas Péter, 1968)

„A Tangó a jelenben játszódik. Hamlet itt Artúr, a fiatal diák… Artúr házában, ahol évek óta egyszer sem volt kitakarítva, a totális szabadság és a tolerancia elvei uralkodnak. Csináljon mindenki, amit akar. Korunk Hamletje hazatér, hogy rendet és tisztaságot, erkölcsösséget, fegyelmet vezessen be... Lázad a szülei ellen, a felnőttek ellen, noha ugyancsak nehéz számára lázadni ott, ahol mindent szabad."

(Jan Kott)