TÁRSULAT
MŰSOR
REPERTOÁR
FOTÓK - VIDEÓK
JEGYEK
BÉRLETEK
KÖZLEKEDÉS
ÉPÜLET
SZÍNIAKADÉMIA
BARÁTI TÁRSASÁG
HÍREK
INTERJÚK
A SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE
ARCHÍVUM
ÉGI TÁRSULAT
DÍJAK - ALAPÍTVÁNYOK
ELÉRHETŐSÉG
ÜVEGZSEB
FŐOLDAL

VÁMPÍROK BÁLJA
A PS Produkció előadása,
a Magyar Színház épületében


Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy színházunk
KEREKES SZÉKKEL
is gond nélkül látogatható.

A Rámpa az épület bal oldalán! Szeretettel várjuk mozgássérült vendégeinket.



 
PINCZÉS ISTVÁN
Jászai Mari-díjas művész

>>English<<

PINCZÉS ISTVÁN rendező (Gelej, 1953. március 28. Szülei: Pinczés József, Vankucz Erzsébet – Felesége: Palásthy Ildikó, Gyermekei: Dávid 1981, Máté 1985.) a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-angol szakán 1977-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán 1982-ben végzett. Először tanárként dolgozott, s az általa megalakított Mimosz pantomim együttessel megnyerte 1977-ben a Ki mit tud?-ot.
1978-tól 2002-ig a debreceni Csokonai Színház tagja, 1978-tól a társulat rendezőasszisztense, 1983-tól rendezője, 1987-től főrendezője, 1997-től vezető rendezője, s közben két éven át megbízott igazgatója volt.
2003-tól a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.
Vendégművészként dolgozott Budapesten (Rockszínház, Vígszínház ), vidéken (győri Kisfaludy színház, békéscsabai Jókai Színház, Szegedi Nemzeti Színház, kecskeméti Katona József Színház, székesfehérvári Vörösmarty Színház, tatabányai Jászai Mari Színház, Győri Nemzeti Színház, zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház), határon túli magyar színházakban (Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Szabadka, Komárom), nyári színházakban (Gyula, Diósgyőr, Debrecen, Esztergom, Nyíregyháza Budapest-Bakács tér), és idegen nyelvű külföldi színházakban (Japán, Finnország, Monaco).

Rendezői munkája mellett tanít az USA-ban, Dániában, Ausztriában, Japánban és Koreában.

Kitüntetései:
Jászai Mari-díj 1990, Uchimura díj (ITI-Japán) 1994,
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2004,
Kitüntetés a Japán-Magyar színházi kapcsolatok fejlesztéséért - Japán, 2006.
Főnix-díj 2007. Mezőcsát város díszpolgára 2009, Főnix-díj 2009.

Fesztiválon díjat nyert előadásai:
TÓTÉK - Országos Színházi Találkozó 1986.
IBUSÁR - POSZT 1993. Pécs,
MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK - Stúdiószínházi Fesztivál 1999. Budapest,
A GÉZAGYEREK - POSZT 2003. Pécs,
- Stúdiószínházi Fesztivál 2003. Budapest,
- Kortárs dráma fesztivál 2003. Budapest,
- KONTAKT Fesztivál 2003. Torun, Lengyelország

A Magyar Színházban jelenleg játszott rendezései:

Szabó Magda-Bereményi Géza: AZ AJTÓ,
Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL,
Joseph Kesselring: ARZÉN ÉS LEVENDULA,

PINCZÉS ISTVÁN kísérletező szellemű rendező, a színészcentrikus rendezői színház híve. Rendezői repertoárja műfajilag is széles: rendezett experimentális stúdiódarabokat, abszurd és groteszk műveket, tragikomédiákat, de musicaleket, lélektani realista színműveket, klasszikusokat, a japán színház (kjógen, kabuki) elemeit felhasználó előadásokat is. Országos szakmai figyelmet keltett a kortárs és elsődrámás magyar szerzőket felvonultató debreceni stúdiószínházi sorozatával.

Előadásai a következő fesztiválokon vettek részt, nyertek díjakat:

1. POSZT , Pécs, 2004:
Háy János: A Herner Ferike faterja

2. Nemzetközi Színházi Találkozó , Wiesbaden (Németország) 2004:
Háy János: A Gézagyerek

3. KONTAKT Nemzetközi Színházi Fesztivál, Torun (Lengyelország) 2003:
Háy János: A Gézagyerek
- 2. díj
- Torun város nagydíja
4. POSZT, Pécs, 2002:
Háy János: A Gézagyerek
- Baranya megye nagydíja (produkció)
- legjobb dráma
- legjobb férfi mellékszereplő

5. Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest, 2002 :
Háy János: A Gézagyerek

6. Stúdiószínházi Műhelyek Találkozója , Budapest, 2002:
Háy János: A Gézagyerek
- legjobb főszereplő
- térszervezés-rendezés

7. Kortárs Dráma Fesztivál , Budapest 2001.
Mrozek: Özvegyek

8. Országos Színházi Találkozó , Győr, 2000 .
Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

9. Kortárs Dráma Fesztivál , Budapest, 1999.
Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik

10. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja , Kisvárda, 1999.
Horváth Károly-Józsa Erika: Leányrablás

11. A Magyar Kultúra Fesztiválja , Tokió (Japán) 1998.
Örkény István: Tóték

12. Grimaldi `700 Fesztivál , Monte Carlo (Monaco) 1997.
Schwartz-Tebelak: Godspell

13. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja , Kisvárda, 1997.
Schwartz-Tebelak: Godspell

14. Őszi Fesztivál , Toga-Mura (Japán) 1997
S.Ö.R (Shakespeare Összes Rövidítve) 

15. Országos Színházi Találkozó , Debrecen, 1997
Gombrowitz: Operett

16. Stúdiószínházi Fesztivál , Gödöllő, 1996
Garaczi László: Fesd feketére
17. Stúdiószínházi Fesztivál, Gödöllő, 1995
Darvasi László: Szív Ernő estéje

18. Őszi Fesztivál , Toga-Mura (Japán)
Füst Milán: A zongora

19. Stúdiószínházi Fesztivál, Gödöllő, 1994
Darvasi László: Vizsgálat a rózsák ügyében
20. Országos Színházi Találkozó , Pécs, 1993
Parti Nagy Lajos: Ibusár

21. Nyílt Fórum , Zalaegerszeg, 1991.
Garaczi László: Imoga

 22. Stúdiószínházi Fesztivál , Gödöllő, 1991.
Garaczi László: Imoga

23. Országos Színházi Találkozó , Vígszínház, Budapest, 1986.
Örkény István: Tóték
- legjobb férfi mellékszereplő

24. Országos Színházi Találkozó , Miskolc, 1982. Kroetz: Felső-Ausztria

Fontosabb rendezései:

1981.

Csokonai Színház (Debrecen)
Kroetz: FELSŐ-AUSZTRIA / A FÉSZEK,

1983.

Csokonai Színház (Debrecen)
Örkény István: PISTI A VÉRZIVATARBAN,

1984.

Csokonai Színház (Debrecen)
Páskándi Géza: VENDÉGSÉG,

1985.

Csokonai Színház (Debrecen)
Brecht KOLDUSOPERA,
Queneau: STÍLUSGYAKORLAT,

Bugeiza Gekidan, (Toyama, Japán)
Örkény István: TÓTÉK,

1986.

Csokonai Színház (Debrecen)
Schwajda György: SEGÍTSÉG,
Örkény István: TÓTÉK,

1987.

Csokonai Színház (Debrecen)
Barrie Stavis: A SZIVÁRVÁNYSZÍNŰ KÖNTÖS,

1988.

Csokonai Színház (Debrecen)
Dürrenmatt: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA,

MTV Bartók Kórusverseny
Honegger-Claudel: JEANNE D'ARC,

1989.

Csokonai Színház (Debrecen)
Spiró György: CSIRKEFEJ,
Vaclav Havel: AUDIENCIA,

1990.

Csokonai Színház (Debrecen)
Wasserman-Leigh-Darion: LA MANCHA LOVAGJA,
David Pownel: MESTERKURZUS,
Garaczi László: IMOGA,

Bungeiza Gekidan (Tayoma, Japán)
Szép Ernő: MÁJUS,

1991.

Csokonai Színház (Debrecen)
Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,
Molnár Ferenc: LILIOM,

Rockszínház (Budapest)
Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,

1992.

Csokonai Színház (Debrecen)
Coover-Kocsák: A KID,
Dale-Wassermann: KAKUKKFÉSZEK,
Parti Nagy Lajos: IBUSÁR ,

Kisfaludy Színház (Győr)
Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,

1993.

Csokonai Színház (Debrecen)
Szabó Magda: FANNI HAGYOMÁNYAI,
Várkonyi-Miklós: SZTÁRCSINÁLÓK,
Darvasi László: VIZSGÁLAT A RÓZSÁK ÜGYÉBEN,

Jókai Színház (Békéscsaba)
Foster: SZÍNEZÜST CSEHÓ,

1994.

Csokonai Színház (Debrecen)
A SORS GYERMEKEI – görög drámakollázs,
Kander-Ebb-Fosse: CHICAGO,
Shakespeare: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT,

Bungeiza Gekisan (Toyama, Japán)
Füst Milán: A ZONGORA

Kaupunginteatteri (Jyvaskyla, Finnország),
Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,

Tompa Sándor Társulat (Marosvásárhely, Románia)
Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,

1995.

Csokonai Színház (Debrecen)
Darvasi László: SZÍV ERNŐ ESTÉJE,
Garaczi László: FESD FEKETÉRE!,

1996.

Csokonai Színház (Debrecen)
Gombrowicz: OPERETT,
Hasek-Spíró: SVEJK,
Dés-Geszti-Békés: A DZSUNGEL KÖNYVE,

Nyári Színház (Debrecen)
S.Ö.R.

Vígszínház (Budapest)
Hasek-Spíró: SVEJK.

Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy, Románia)
Schwartz-Tebelak: GODSPELL (musical)

1997.

Csokonai Színház (Debrecen)
AZ ÉDES MÉREG – öt japán kjógen,

Kosztolányi Színház (Szabadka, Jugoszlávia)
Schwartz-Tebelak: GODSPELL,

Sala Guarnier (Monte Carlo, Monaco)
Schwartz-Tebelak: GODSPELL,

Jókai Színház (Komárom, Szlovákia)
Szabó Magda: KIÁLTS, VÁROS!

1998.

Csokonai Színház (Debrecen)
Alfred Jarry: ÜBÜ KIRÁLY,
Hamvai Kornél: MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK,

Harag György Társulat (Szatmárnémeti, Románia)
Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ,

Szigligeti Társulat (Nagyvárad, Románia)
Szabó Magda: FANNI HAGYOMÁNYAI,

1999.

Csokonai Színház (Debrecen)
Hrabal: SZIGORÚAN ELLENÖRZÖTT VONATOK,
Borbély Szilárd: /KAMERA.MAN/,

2000.

Csokonai Színház (Debrecen)
Fielding-Várady-Darvas: TOM JONES,

Katona József Színház (Kecskemét)
Lional Bart: OLIVÉR!,

Jókai Színház (Komarom, Szlovákia)
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ,

2001.

Csokonai Színház (Debrecen)
Mrozek: ÖZVEGYEK,
Szabó Magda: SZILUETT,
Háy János: GÉZAGYEREK,

2002.

Csokonai Színház (Debrecen)
Becket: GODOT-RA VÁRVA,

Jókai Színház (Komarom, Szlovákia)
Dobozi-Pinczés: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK,

Győri Nemzeti Színház,
Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE,

Katona József Színház (Kecskemét)
Weber Kristóf-Borbély Szilárd: ÓLOMKATONA ÉS PAPÍRLÁNY,

2003.

Szigligeti Társulat (Nagyvárad, Románia)
Hubay Miklós: FREAUD – AZ ÁLOMFEJTŐ ÁLMA,

Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg)
Háy János: A HERNER FERIKE FATERJA, 

2004.

Magyar Színház (Budapest)
Niklas Radstörm: BÚCSÚKVARTETT,


Katona József Színház (Kecskemét)
Kiss Csaba: A DÖG,

Magyar Színház (Budapest)
Shakespeare: A WINDSORI VÍG NŐK

Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió (Budapest)
Kiss Csaba: VILÁGTALANOK,

2005.

Magyar Színház (Budapest)
Nick Dear: HATALOM

Szigligeti Társulat (Nagyvárad)
Fielding-Várady-Darvas: TOM JONES

2006.

Magyar Színház (Budapest)
Szabó Magda-Bereményi Géza: AZ AJTÓ

Katona József Színház (Kecskemét)
Bereményi Géza-Horváth Károly: LAURA

Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely)
Zalán Tibor: KATONÁK, KATONÁK

2007.

Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy)
Pozsgai-Pinczés-Apostolache: DIPLOMA UTÁN,

Magyar Színház (Budapest)
Tamási Áron: ÁBEL

Magyar Színház (Budapest)
Szigligeti: LILIOMFI

2008.

Magyar Színház (Budapest)
Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL,

2009.

Petőfi Színház (Sopron)
Richard Rodgers: A MUZSIKA HANGJA,

Petőfi Színház (Sopron)
Huszka-Bakonyi-Martos: BOB HERCEG,

Csokonai Színház (Debrecen)
Kocsis István: VINCENT VAN GOGH ,

2010.

Magyar Színház (Budapest)
Joseph Kesselring: ARZÉN ÉS LEVENDULA,

 

Pinczés István kedvelt maszkjaival

PINCZÉS, István (born in 1953) stage director, teacher, translator, theatre theorist
Jászai Award (1990,)
Uchimura Award (ITI-Japán, 1994)
The Golden Merit Cross of The Hungarian Republic (2004)

He graduated from Lajos Kossuth University in 1977, and earned a degree in Drama Studies at the Academy of Drama and Film in 1982. He was the member of Csokonai Theatre between 1978 and 2002 (stage director, artistic director, first associate director, managing director). He has directed a large variety of plays: experimental studio pieces (in Hungary he is most well-known for staging a series of brand new Hungarian plays), absurd and grotesque dramas, tragy-comedies, musicals, psycho-realistic dramas, classical plays,and oriental thetre pieces . Though his career has continuously linked him to the theatrical life of Debrecen city, he was invited as a guest artist both in Hungary and abroad (Japan, Finland, Monaco), as well as in Hungarian language theatre companies outside the border. He was teaching in the USA, Denmark, Austria, Japan and Korea . Many of his productions were invited to and were awrded at national and international festivals (POSZT Hungarian National Theatre Festival, Festival of Studio Theatres, Contemporary Drama Festival, KONTAKT International Festival in Poland).

His prominent stagings:

BIG STAGE :

István Örkény: Pisti in the Blood Storm (1983)
Géza Páskándi: Hospitality (1984)
István Örkény: The Tot Family (1985)
Brecht: Three Penny Opera (1985)
György Schwajda: Help (1986)
Honegger-Claudel: Jean d' Arc (1988)
Dürrenmatt: Visit of the Old Lady (1988)
György Spíró: Chicken Head (1989)
Ferenc Molnár: Liliom (1991)
Wassermann: The Cuckoo's Nest (1992)
Magda Szabó: Fanni's Testament (1993)
Children of Fate – Greek tragedies (1994)
Gombrowitz: Operette (1996)
J. Hasek - Gy. Spíró: Svejk (1996)
Shakespeare. Twelfth Night (1996)
Magda Szabó: Cry, Ye Town! (1997)
Alfred Jarry: King Ubu (1998)
Hrabal: Trains under Strict Control (1999)
Sándor Rideg: Railroad House is to Start (2000)
Szabó Magda: Silhouette (2001)
Shakespeare: The Merry Wives of Windsor (2004)

STUDIO THEATRE:

Kroetz: Upper-Austria/Athe Nest (1981)
Ernő Szép: May (1981)
Milán Füst: The Grand Piano (1981)
Max Frisch: Once Mr. Hotz… (1983)
Queneau: Style Exercises (1985)
V. Havel: Audiencia (1989)
D. Pownel: Master Course (1990)
László Garaczi: Imoga (1990)
Lajos Parti Nagy: Ibusár (1992)
L.Darvasi: Investigation on Roses (1993)
László Garaczi: Paint it Black! (1995)
The Complete Works of W. Sh. (1996)
Sweet Poison - Japanese kyogens (1997)
K.Hamvai: Márton the Linesman (1998)
Szilárd Borbély: /camera.man/ (1999)
Slawomir Mrozek: Widows (2001)
János Háy : Géza-the-Kid (2001)
S. Beckett: Waiting for Godot (2002)
J. Háy: Daddy of Ferike Herner (2004)
N. Radström: Quartette (2004)
Csaba Kiss: The Beast (2004)

MUSICALES, MUSIC PIECES:

Móricz – Kocsák - Miklós: Be Faithful onto Death! (1991-2001)
Wassermann-Leigh-Darion: Man of la Mancha (1990)
Várkonyi - Miklós: Star Creators (1993)
Kander-Ebb-Foss: Chicago (1994)
Schwartz-Tebelak: Godspell (1996-2001)
Bart: Oliver (2000)
Fielding - Darvas: Tom Jones (2000)




 
 
   
         
  netrights (C) 2005 Magyar Színházi Portál   design.szinhaz.hu  
 
1001reklámajándék.hu – céges reklámajándék készítés