|
|
2008. május 20-án, életének 83. évében elhunyt
RAKSÁNYI GELLÉRT
Kossuth-díjas, Kiváló- és Érdemes művész,
a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze.
Búcsúztatása
2008. június 4-én, 14.30 órakor lesz
a Farkasréti Temető Makovecz termében.
A művész akarata szerint végső nyughelye
Balatongyörökön lesz.
Kérjük, hogy tisztelői egy szál virággal róják le kegyeletüket,
vagy az erre szánt összeget a Magyar Hospice Alapítvány támogatására utalják át.
|
|
|
|
RAKSÁNYI GELLÉRT 1925. július 19-én született Szigetváron
. Tanulmányai végeztével, 1947-től ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül a Nemzeti Színház tagja volt, 1989 óta a társulat örökös tagjaként. 2000-től a Magyar Színház művésze volt.Raksányi Gellért a magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínésze volt. Robosztus alkata, zengő orgánuma míves beszéde, pontos karakterformáló képessége, színpadon, filmen egyaránt összetéveszthetetlenné tette. Alakításait nagy jellemformáló erő, szuggesztív előadásmód, mélységes humor jellemezte. Szerepei életteliek, apró részleteiben is kidolgozottak voltak.
Kitűnően mondott verset is. Repertoárján szinte a teljes magyar líra szerepelt, s döbbenetes erővel hatottak tolmácsolásában például Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Márai Sándor, Babits Mihály, Arany János, Ady Endre hallhatatlan művei.
Tovább>>
>>RAKSÁNYI GELLÉRT OLDALA<<
- Részletes életrajz, interjúk, fotók, videó, nekrológok -

>>RAKSÁNYI GELLÉRT BÚCSÚZTATÁSA>>
Portré:
Ilovszky Béla











